Pesti Srácok

Szerbia tovább küzd Koszovóért

Szerbia tovább küzd Koszovóért

Koszovó kérdése nem oldódik meg két-három hónap alatt, sokkal tovább fog tartani, mint azt egyesek eltervezték - mondta Alekszandar Vucsics szerb államfő kedden újságíróknak Belgrádban.

Vucsics arra reagált, hogy Angela Merkel német kancellár Denis Zvizdic boszniai kormányfővel tartott hétfői sajtótájékoztatóján Berlinben kijelentette, hogy a határok sérthetetlenek a Nyugat-Balkánon. Mint mondta, ezt már ötezerszer hallotta a német kancellártól, Angela Merkel tíz év óta nem változtatott álláspontján.

- húzta alá.

PestiSracok facebook image

Úgy vélte: a nyugat európai országok szerint Koszovó egységes, feloszthatatlan, szuverén és az albánokhoz tartozik, számukra ez lezárt ügy. A szeptemberben tervezett újabb találkozóról Hashim Thaci koszovói elnökkel elmondta:

Koszovó helyzetének rendezése kapcsán az elmúlt hetekben egyre többször merül fel a területcsere lehetősége Szerbia és Koszovó között. Thaci többször is elmondta, hogy semmilyen körülmények között nem kerülhet sor Koszovó felosztására, de amennyiben Belgráddal megállapodnak, lehet szó "határkiigazításról". Erről pedig Brüsszelt is tájékoztatja, javasolni fogja "Presevo egyesülését Koszovóval" - hangsúlyozta. A dél-szerbiai Presevo környékén található három településről van szó: Presevóról, az egyetemmel is rendelkező Bujanovacról és Medvedjáról. Presevo és Bujanovac lakosságának nagy része albán nemzetiségű, Medvedjáénak pedig mintegy negyede, bár erről hivatalos szerbiai adatok nem léteznek.

A szerb elnök viszont sokkal óvatosabban fogalmazott koszovói kollégájánál.

- mondta.

Mindazonáltal hozzátette, hogy nem derűlátó a megegyezést illetően.

Arról Thaci és Vucsics sem beszélt, hogy Szerbia milyen területeket kapna meg a határkiigazítás részeként, ugyanakkor a szerb és a koszovói elnök is felvetette a népszavazás lehetőség Koszovó kapcsán. A kétmilliós Koszovóban körülbelül 120 ezer szerb él, főként az ország északi, Szerbiához közeli részein.

Koszovó 2008-ban kikiáltotta függetlenségét Szerbiától, ám Belgrád ezt azóta sem hajlandó elismerni. A szerbek kultúrájuk és vallásuk bölcsőjeként tekintenek Koszovóra.

Szerbia és Koszovó 2013-ban Brüsszelben megegyezett a kapcsolat normalizálásáról, ám előrelépés azóta sem történt. Koszovó státusának rendezéséről Alekszandar Vucsics szerb államfő tavaly nyáron kezdeményezett nemzeti konzultációt, ezek az egyeztetések azonban még nem zárultak le.

A Koszovóval fenntartott kapcsolat a jelenlegi állapotában a legnagyobb akadálya Szerbia európai uniós integrációjának, de Belgrád kész arra, hogy a lehetséges kompromisszumos megoldásokról tárgyaljon.

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.