Pesti Srácok

Távozik a Zoom.hu-tól Murányi András

null
Murányi András, a Népszabadság főszerkesztője a napilap Bécsi úti székházánál, mielőtt a lap munkatársai megpróbálták felvenni a munkát 2016. október 9-én. A Mediaworks kiadó október 8-án bejelentette, hogy felfüggeszti a Népszabadság nyomtatott és internetes kiadását a lap új koncepciójának kialakításáig, illetve megvalósításáig azért, hogy "valamennyi érintett ezen kiemelt feladatra tudjon koncentrálni". A kiadó tájékoztatása szerint a lap eddig 5 milliárd forintos veszteséget termelt. MTI Fotó: Balogh Zoltán

Murányi András közös megegyezéssel távozik, hírigazgatói státusza ezzel megszűnik a Zoom.hu-nál - írja az atv.hu.

Murányi András közel 25 éve dolgozik a sajtóban, 15 évet töltött a Népszabadságnál, amelynek főszerkesztője is volt, egészen annak 2016-os bezárásáig. Akkor egy Facebook-posztban arra is utalt, hogy a pályát is elhagyja. Ezt követően került a Zoomhoz, mint hírigazgató.

Utódja nem lesz, a hírigazgatói státusz megszűnik, amit Tarjányi Péter, a portált kiadó STRAT-POL Kft. vezetője mondott el a portálnak. Tarjányi hozzátette, hogy Murányira főleg a tervezett médiaterjeszkedésben számítottak volna (rádiós piacon, illetve a vidéki nyomtatott sajtóban), végül azonban a kiadó letett erről a szándékáról, így végül ezért válnak el útjaik. Tarjányi szerint így főleg a Zoom.hu-ra koncentrál a továbbiakban a kiadó; a tulajdonos szerint a közeljövőben újabb újságírók érkeznek a laphoz.

Forrás:atv.hu, Fotó:MTI

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.