Pesti Srácok

Tovább omlik a Jobbik, ezért részben újragondolhatják a kudarcos néppártosodást

null

Folytatódik a kilépési hullám a Jobbikból. Ezúttal a hajdúböszörményi csoport szűnt meg. A párt frakcióvezető-helyettese szerint maradt elég alapszervezet, illetve a hajdúböszörményit is újjászervezik. Farkas Gergely arról beszélt: már csak részben tartanak ki a néppártosodás mellett, ősztől további változások lesznek a pártban.

Rekordsebességgel épül le a Jobbik – ezzel a címmel közölt cikket az újabb jobbikos csoport megszűnéséről a Magyar Idők. A portálnak a böszörményi szervezet volt elnöke arról beszélt: szándékosan hoztak rossz döntéseket a Jobbik egyes vezetői, amelyekkel a párt leépítését készítették elő. Nagy Zoltán úgy fogalmazott, a választási vereség oka az országos vezetés folyamatos identitászavara volt. Szerinte a bundagyanús tisztújítás nem hozta meg ezt követően a két éve várt belső megújulást. A volt elnök és a hajdúböszörményi szervezet több tagja is a Mi Hazánk Mozgalomban folytatja. A Jobbik frakcióvezető-helyettese, Farkas Gergely szerint hosszú távon nem lesz hatása a kilépéseknek, és erősödni fog a párt.

A Jobbik tisztújítása után sokaknak telt be a pohár, és kilépési hullám indult el a pártból. Nemrégiben például Pakusza Zoltán Borsod-Abaúj-Zemplén megyei elnök távozott az elnökválasztás módja miatt, ő is a Toroczkai László-féle szervezetbe lépett be. A Magyar Idők arról is ír, hogy a pártból már több, mint hatvan önkormányzati vagy megyei képviselő lépett ki.

A Jobbik baloldali pártokkal is együttműködne. Közelítenek az LMP-hez, és azt is elismerték, hogy tárgyaltak a Demokratikus Koalíció képviselőjével a XV. kerületi időközi polgármester-választásról. A Jobbik frakcióvezető-helyettese hétfőn egy újabb változást helyezett kilátásba: Farkas Gergely arról beszélt, hogy már nem ragaszkodnak teljes mértékben a néppártosodó vonalhoz. Az új irányról nem árult el részleteket a Jobbik politikusa, annyit mondott, hogy nem térnek vissza a korábbi radikális nézetekhez.

PestiSracok facebook image

Forrás: Híradó.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.