Pesti Srácok

Újabb szíriai vegyifegyver-támadástól tartanak az oroszok

Újabb szíriai vegyifegyver-támadástól tartanak az oroszok

Angolul beszélő szakértők érkeztek az északnyugat-szíriai Idlíb tartományban létrehozott feszültségcsökkentési övezet déli részébe, hogy ott két napon belül megrendezzenek egy, a civil lakosság elleni vegyifegyver-támadást – jelentette ki Igor Konasenkov vezérőrnagy, az orosz védelmi minisztérium szóvivője újságíróknak vasárnap Moszkvában.

A mérgező hatóanyagot tartalmazó lőszerrel sorozatvetőkről a tervek szerint a következő két napon belül mérnek csapást Kafer-Zait településre, Habittól hat kilométerre. A régión kívüli, de annak destabilizálásában érdekelt erők így provokálnak Szíriában, hogy megakadályozzák a békefolyamat folytatását – részletezte a tábornok. Konasenkov egy nappal korábban azt állította, hogy a brit titkosszolgálatok a Hajat Tahrír as-Sám terrorszervezet – az egykori an-Núszra front – közreműködésével vegyifegyver-támadásokat szerveznek Szíriában, hogy ezzel ürügyet szolgáltassanak egy, az arab ország elleni amerikai-brit-francia rakétatámadásra, a vezérőrnagy szerint ezért nyolc tartály klórgázt szállítottak Idlíb tartományba.

A szóvivő felhívta a figyelmet arra, hogy néhány napja a Perzsa-öbölbe érkezett a The Sullivans amerikai torpedóromboló, a fedélzetén ötvenhat cirkálórakétával, a katari al-Udeid légi támaszpontra pedig egy B-1B amerikai hadászati bombázót vezényeltek huszonnégy levegő-föld cirkálórakétával. Konasenkov kijelentette: Washington és szövetségesei soron következő agresszív lépését készíti elő az is, hogy szerdán az Egyesült Államok, Nagy-Britannia és Franciaország magas rangú képviselői minden alap nélkül kijelentették, hogy a lehető leghatározottabban reagálnak, ha a szíriai kormány vegyi fegyvert vet be. Az Egyesült Államok tavaly Tomahawk manőverező robotrepülőgépekkel támadta a szíriai légierő sajráti légi támaszpontját, ahonnan Washington szerint az Idlíb tartománybeli Hán Sejkún település elleni vegyifegyver-támadást végrehajtó harci gép felszállt. Idén áprilisban az Egyesült Államok, Nagy-Britannia és Franciaország az ENSZ Biztonsági Tanácsának jóváhagyása nélkül – az orosz külügyminisztérium adatai szerint – több, mint száz rakétát lőtt ki egy damaszkuszi kutatóintézetre, a köztársasági gárda törzsére, a légvédelmi erők támaszpontjára, több katonai repülőtérre, katonai raktárakra. A szövetségesek a csapást egy, a Damaszkusz közeli Dúma elleni állítólagos vegyifegyver-támadással indokolták.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Atef Szafadi

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.