Pesti Srácok

Vallomás az LMP összeomlásáról

null

Szél Bernadett lemondása kapcsán hosszas levélben taglalja a pártvezetés bűneit a korábbi elnökségi titkár, Sallai R. Benedek, aki Hadházy Ákossal való dulakodása után hagyott fel a politizálással. Sallai szerint „szégyen látni, mivé lett az LMP”, és nem fog a jövőben egy embert sem rábeszélni, hogy ennek a közösségnek a tagja legyen. A volt titkár szerint az LMP a „politika szemétdombjára való” - írja az origo.hu.

Szél Bernadett kedden lemondott az LMP elnöki posztjáról és a frakcióvezetésről. Lemondásáról levélben írt az LMP zárt Facebook-csoportjába a tagságnak és a párt országos elnökségének. Sallai ehhez a levélhez szólt hozzá, mondván, Szél „a valóságtól meglepő mértékben elrugaszkodott, önmagával szembenézésre képtelenséget sugárzó” levele arra sarkallta, hogy levélben reflektáljon a pártelnök lemondására és az LMP-ben hosszú ideje zajló történésekre.

Sallai úgy fogalmazott:

PestiSracok facebook image

A volt titkár Hadházyt sem kíméli, állítása szerint Szél Bernadett Hadházy Ákossal végighisztizte/zsarolta a választások előtti másfél évet, és mindennek úgy kellett lennie, ahogy ők kitalálták.

Az ökölharcos LMP-s szerint Szél Bernadett bárhol megállná a helyét: DK-ban, Fideszben, MSZP-ben – bármit látszólag hitelesen képvisel, akár egyetért azzal, akár nem, és már képes magát úgy fényezni, ahogy a legprofibbak. Sallai úgy látja, Szél áldozatnak próbálja beállítani magát, holott szembementek a kongresszusi döntésekkel, és lábbal tiporták a párt alapelveit. A párt egy része az LMP korábbi határozatához ragaszkodott, miszerint mindenhol saját jelöltet indítanak, ami szembement az akkori országos elnökség többségének véleményével, akik valamelyik ellenzéki párttal fogtak volna össze annak érdekében, hogy legyőzzék a kormánypártot. Sallai a lemondott pártelnököt képmutatónak látja, mivel nem a jövedelemmel és szerepléssel járó parlamenti mandátumról mond le, hanem "a melóval járó szervezési munkáról".

Az extitkár további véleménye, hogy az LMP végső stádiumban van. Az LMP egy színtelen, szagtalan, karaktertelen, jelentéktelen politikai erővé silányodott, ami maga karikatúrájaként groteszk arccal vonul ki szánalmas közjátékok közepette a közéletből, és amihez Detti 'visszavonulok és meggondolom a világ dolgait' színjátéka egy felvonás erejére elkápráztathat bennünket, de az irányon nem változtat sajnos - állítja Sallai. Az elkeseredett politikus hozzáteszi: "szégyen ezen emlékekkel ma az LMP-re nézni, piti tisztségharcokért, fizetett tisztségekért küzdő egzisztenciacsatákat szemlélni, és szégyen látni mivé lett az, amiben oly' sokan bíztak az alakuláskor. Néhányak növekvő pénzügyi elvárása és érdemben csökkenő értékjelenlét jellemzi az LMP-t, ami gyalázat. Nagyszerű emberek mentek el az évek alatt, akikre nagy szükség lenne, de Dettiék fő felelőssége abban van, hogy kinyírtak mindenkit maguk körül, aki még változást hozhatna." Felteszi a kérdést:

A volt szakpolitikus azokra a facebookos kérdésekre, miszerint miért nem szólalt meg a kampányban szakmai kérdésekben, velős választ adott:

Forrás: origo.hu; Fotó:MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.