Pesti Srácok

Vona: Kész csoda, hogy akkor ennyien ránk szavaztak

Vona: Kész csoda, hogy akkor ennyien ránk szavaztak

Interjút adott a HVG nyomtatott kiadásában a vloggernek készülő Vona Gábor, a Jobbik lemondott elnöke, melyben többek között újra a választási eredményeket elemzik.

Vona úgy véli, a választási vereség logisztikai vereség volt: mind a médiában, a gazdaságban, a szervezettségben és az önkormányzatokban alulmaradt a Jobbik. A politikus azonban ezt csak a választás után ismerte fel, ahol rá kellett döbbennie a Fidesz helyhatósági erejére: szerinte mondhat bármilyen lelkesítő programokat országosan, helyben azt a polgármester felül fogja írni, aki nagy befolyást gyakorol a helyi élet fölött a közmunkások munkáltatójaként, vagy épp a helyi bolt és kocsma tulajdonosaként tud nyomást gyakorolni a szavazókra. A volt pártelnök maga az önkormányzatokban látja a Fidesz sikerének kulcsát: szerinte 2006 óta a Fidesz legyőzhetetlen az önkormányzati választásokon, és ez „a rendszer motorja”. Hiába vélte ugyanis úgy, hogy a Jobbik a kisebb településeken ismeri ki magát igazán, úgy vélekedett, „idealizálta” a magyar társadalmat, és „a valóság kijózanító volt”.

Arra a kérdésre, hogy Vona most is elfogadná-e Simicska segítségét a kampányhoz, a volt miniszterelnök-jelölt úgy felelt: „ha egy kormányváltásra készülő párt előtt egy napilappal és televízióval rendelkező médiavállalkozó kinyitja az ajtókat, akkor ezt az ajtót rá is lehet vágni, vagy használni a felkínált felületeket, a Jobbik pedig ez utóbbit választotta”. Ugyanakkor úgy vélte, a Fidesz a Jobbikot „csicskapártnak” minősítő kijelentései a szervezetről leperegtek – az embereket a simicskázás ugyanúgy nem érdekelte, mint a Jobbik antikorrupciós és elszámoltatást követelő szlogenjei. Szerinte ugyanis az embereket az érdekelte, ki tudja az országot rendbe tenni és megvédeni, míg „a magyar társadalom már immúnis a ki, hol, mennyit lopott kérdésekre”. Előbbit a Fidesz el tudta hitetni magáról, a Jobbikról pedig az ellenkezőjét.

A Jobbik kiábrándító választási eredményére Vona a választ az ellene folyó kormánypárti kampányban látta, miután úgy vélte, a kormánypropaganda zavaros alaknak festette le a választási hajrában:

PestiSracok facebook image

– vallotta. Azt azonban elismerte, más kimenetele nem lehetett a választásnak, még ha Hódmezővásárhely mást is ígért. „Pár dolgot ki kell mondani: a NER-re van társadalmi igény. Nem Orbán tette ilyenné Magyarországot, hanem a magyar társadalom teremtette meg Orbánt” – mondta el zárszóként.

Forrás: HVG, Mandiner.hu; Vezető kép: Horváth Péter Gyula

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.