Pesti Srácok

A brit munkáspárti kongresszus szavaz az újabb EU-népszavazásról

null

A brit Munkáspárt éves kongresszusán "egyértelmű szavazás" lesz arról, hogy a párt támogasson-e egy esetleges újabb népszavazást a brit EU-tagságról - mondta vasárnap a legnagyobb brit ellenzéki erő vezetője. A legfrissebb felmérés szerint a Labour tagságának óriási többsége új referendumot szeretne.

Jeremy Corbyn a Munkáspárt hivatalosan hétfőn kezdődő liverpooli kongresszusának helyszínén, a BBC televíziónak nyilatkozva kijelentette: ő inkább az előrehozott parlamenti választásokat pártolná, semmint az újabb EU-népszavazást, de tartja magát a kongresszus bármilyen demokratikus döntéséhez, amely őt is kötelezi.

Corbyn korábbi nyilatkozataiban egyértelműen jelezte, hogy nem híve az újabb népszavazásnak a brit EU-tagságról, és a vasárnapi BBC-interjúban sem tett utalást arra, hogy a liverpooli kongresszuson támogatná-e a második referendum kezdeményezését, ha ezt a küldöttek szavazásra bocsátják.

A The Observer című baloldali vasárnapi brit lap megbízásából készített legfrissebb felmérés szerint ugyanakkor a Munkáspárt tagjainak elsöprő többsége, 86 százaléka új népszavazást szeretne legalább a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) feltételrendszeréről, és mindössze 8 százalék ellenzi az újabb referendumot.

PestiSracok facebook image

A brit EU-tagságról 2016-ban tartott népszavazáson országos átlagban szűk, 51,9 százalékos többség a kilépésre, a Munkáspárt tagságának 60 százaléka viszont a bennmaradásra voksolt.

A YouGov országos közvélemény-kutató csoport által a munkáspárti tagság 1054 fős mintájának részvételével elvégzett reprezentatív vizsgálat kimutatta, hogy a további brit EU-tagság híveinek tábora azóta meredeken emelkedett: a megkérdezett párttagok 90 százaléka mondta azt, hogy a bennmaradásra voksolna, ha a brit EU-tagságról újabb népszavazás lenne.

A felmérésből kiderült az is, hogy a Munkáspárt tagjainak 74 százaléka szerint előrehozott választások esetén bele kell foglalni az EU-tagságról szóló újabb népszavazás kiírását a párt választási programjába.

A The Sunday Times című konzervatív vasárnapi brit lap értesülései szerint a minapi informális salzburgi EU-csúcs után - amelyen az uniós vezetők elvetették a brit EU-tagság megszűnése utáni időszak kereskedelmi kapcsolatainak szabályrendszerére kidolgozott brit javaslatcsomagot - a konzervatív párti miniszterelnök, Theresa May közvetlen munkatársai felvetették az előrehozott választások kiírását már novemberre. Ennek célja a lap forrásai szerint az lenne, hogy a kormány nagyobb választói felhatalmazással terjeszthessen elő új megállapodási javaslatot az EU-nak.

Jeremy Corbyn a vasárnapi BBC-interjúban kijelentette: ő is az előrehozott választásokat részesítené előnyben az újabb EU-népszavazás helyett, és a Munkáspárt készen áll a kormányzásra. A londoni miniszterelnöki hivatal vasárnapi közleményében mindazonáltal határozottan cáfolta, hogy a kormányon belül felmerült volna az előrehozott választások kiírásának gondolata.

MTI; Fotó: MTI/EPA/Neil Hall

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.