Pesti Srácok

A korszerűség és a klasszikus értékek beépítése lesz a Nemzeti Alaptanterv célja

null

A kormány célja minél előbb bevezetni az új Nemzeti Alaptantervet, amely korszerű pedagógiai elveket alkalmaz, és nagy hangsúlyt fektet a jelenleg is vitát kiváltó arányokra mind a tananyag, mind a diákok leterheltségének tekintetében. Ezt mondta Kásler Miklós, az Emberi Erőforrások minisztere, aki az egészségügy helyzetét is elemezte az Echo TV Napi Aktuális című műsorában.

A miniszter elmondása szerint a minőségi oktatást jól jellemzik a különböző diákolimpiai eredmények. Kulcskérdésnek nevezte azonban a klasszikus értékek beépítését a gyermekek identitásába, hogy a későbbiekben a modern ismeretekkel a diákok versenyképesek legyenek az élet különböző területein. Az új Nemzeti Alaptanterv mindenekelőtt ezt tartja majd szem előtt – tudatta a miniszter, aki arról is beszélt, hogy az új alaptanterv célja úgy tehermentesíteni a diákokat, szülőket és tanárokat, hogy a mennyiség csökkentése mellett az oktatás minősége ne romoljon.

Azt sem rejtette véka alá Kásler Miklós, hogy a pedagóguspályát elhagyók miatt krízis várható 2020 után. Ennél is fontosabb viszont, hogy a következő két-három évben az egészségügyi dolgozók körében alakulhat ki válság, amelyet meg kell előzni. A kormány ennek érdekében már most tett lépéseket, amelyek nem pusztán pénzügyi jellegűek, de a dolgozók körülményein is változtatnak – mondta az Emmi vezetője. Kásler Miklós a műsorban hangsúlyozta: a magyar ellátórendszer minden negatívuma ellenére az európai középmezőnyhöz tartozik, mi több, néhány területen még ennél is jobb pozícióban van.

forrás: Echo TV

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.