Pesti Srácok

A román ügyészség szerint nem uszítás a nagyváradi magyargyalázás – Elutasították az RMDSZ feljelentését

A román ügyészség szerint nem uszítás a nagyváradi magyargyalázás – Elutasították az RMDSZ feljelentését

A román ügyészség szerint nem tartalmaz uszító elemeket az a magyargyalázó falragasz, mely júniusban a Bihar megyei törvényszék falán jelent meg – tájékoztatott pénteken a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) nagyváradi szervezete, amely feljelentést tett a falragasz miatt.

Az A5-ös méretű öntapadós falragaszt a Varadinum.ro helyi blog mutatta be. A piros-sárga-kék alapú lapon az a szöveg állt, hogy „Románok vagyunk, és megvédjük földünket, népünket és történelmünket”. Alatta egy piros-fehér-zöld folt fehér sávjában a Magyarország felirat szerepelt, amit piros vonallal áthúztak, a lap aljára pedig egy nyomdafestéket nem tűrő magyargyalázó felszólítást nyomtattak. Az RMDSZ-szervezet feljelentésében azt kérte: azonosítsák az elkövetőt, és közösség elleni uszítás és diszkrimináció bűntette miatt vonják felelősségre. Az ügyészség hivatalosan arról értesítette az RMDSZ-szervezetet, a falragasz tartalma nem utal arra, hogy az elkövető gyűlöletre vagy diszkriminációra uszítana valamely csoport ellen. Az ügyészség elismerte, hogy a falragasznak gyalázkodó jellege van, és ez is sérti a társadalmi együttélés szabályait, de megítélése szerint ez a kihágás, nem pedig a bűncselekmény kategóriájába tartozik, és nem helytálló az esetnek a gyűlöletre vagy diszkriminációra való uszításként történő besorolása.

Forrás: MTI; Fotó: Facebook

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.