Pesti Srácok

Az olasz kormányfő is a Frontexre bízná Európa jövőjét

Az olasz kormányfő is a Frontexre bízná Európa jövőjét

A Frontex európai határ- és partvédelmi ügynökség megerősítését szorgalmazta Giuseppe Conte olasz kormányfő kedden Rómában, a Sebastian Kurz osztrák kancellárral folytatott tárgyalása után. Közös sajtótájékoztatójukon Conte kijelentette, ha Európa nem akar még egy Diciotti-ügyet, európai válaszra van szükség a migrációs politikában. Szükségesnek nevezte a Frontex és a Sophia európai tengeri katonai művelet szabályainak módosítását is.

Az olasz miniszterelnök az olasz partiőrség Diciotti nevű hajójára utalt, amely augusztus közepén százhetvenhét migránst vett fel fedélzetére a Földközi-tengeren. Róma szorgalmazta, hogy az illegális bevándorlókat osszák szét az EU-tagállamok között, de végül az olasz püspöki kar, Albánia és Írország vállalta a befogadásukat. Az érintett illegális bevándorlók többségének azóta nyoma veszett, ezért Olaszország az európai tengeri műveletek szabályainak módosítását vetette fel, annak érdekében, hogy a kimentett migránsokat ne kizárólag az olaszországi partokra vigyék. Giuseppe Conte megjegyezte, hogy a Salzburgban esedékes informális EU-csúcs kiemelt témája a migráció és a Brexit lesz. Az olsz miniszterelnök hozzátette: a salzburgi találkozón nem hoznak döntéseket, de alkalom adódik a júniusi EU-csúcson megfogalmazott célok további megvitatására, többek között a Frontex megerősítéséről, ami elsősorban a migráció kiindulási és tranzitállamaival való együttműködés erősítését jelenti.

Ezt sürgette Sebastian Kurz is, elismerését fejezve ki a római kormánynak, hogy az olaszországi partokra érkező migrációs nyomást nyolcvan százalékkal mérsékelte. Az osztrák kancellár szerint azonban európai megoldást kell találni a migráció további csökkentésére. Az olasz-osztrák találkozó témája volt az olaszországi Dél-Tirolban élő német és ladin közösség tagjainak kettős állampolgársága is. Kurz kancellár kijelentette, sok dél-tiroli szeretne kettős állampolgárságot, és ennek bevezetése szerepel is a bécsi kormányprogramban. Az osztrák politikus hangsúlyozta azonban, hogy ezt Rómával is egyeztetik. Giuseppe Conte kizárta ennek lehetőségét, az olasz külügyminiszter, Enzo Moavero Milanesi hétfőn éppen emiatt mondta le Bécsbe tervezett látogatását. Az osztrák kormány tavaly jelentette be, hogy állampolgárságot és ezzel együtt útlevelet akar adni az észak-olaszországi Alto Adige területén élő németeknek és ladinoknak arra hivatkozva, hogy az ottaniak háromnegyede nem olasz anyanyelvű. Róma anakronisztikusnak nevezte ezt, hangsúlyozva, hogy az ott élők EU-állampolgárok, és a kettős állampolgárság csak a nacionalista törekvéseket táplálná. Római útja előtt Kurz Emmanuel Macron francia elnökkel találkozott Párizsban, ahol az osztrák kancellár kijelentette, hogy nem vállal közösséget sem Olaszország, sem Magyarország európai politikájával.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Ettore Ferrari

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.