Pesti Srácok

Elgurult az ENSZ-főtitkár gyógyszere: úgy félti Magyarországon az emberi jogi aktivistákat, mint Afrika mélyén

Elgurult az ENSZ-főtitkár gyógyszere: úgy félti Magyarországon az emberi jogi aktivistákat, mint Afrika mélyén

Harmincnyolc országot nevezett meg szerdán az ENSZ, amelyek a világszervezet szerint szégyenletes módon lépnek fel a vele együttműködő emberi jogi aktivistákkal szemben. A jelentést a szervezet szocialista vezetője készítette, így borítékolható az ideológiai elfogultság, ráadásul Magyarországot szemrebbenés nélkül a Föld legdurvább helyeinek számító harmadik világbeli országok közé listázta. Ahova ilyen hazugság befér, oda bármi más is, úgyhogy érdemes erős fenntartásokkal kezelni ezt a bohózatot is.

Az António Guterres szocialista ENSZ-főtitkár által készített jelentés szerint a pellengérre állított államokban a többi között bántalmazzák, megfigyelik, kriminalizálják vagy nyilvánosan megbélyegzik az áldozatokat vagy az emberi jogok védelmezőit, de van, ahol a civileket jogellenesen letartóztatják, megkínozzák vagy akár meg is ölik.

– mondta Guterres.

PestiSracok facebook image

A 38 ország között 19 már korábban is szerepelt ezen az ENSZ-es feketelistán, 29 pedig most került fel rá első alkalommal. Ezek: Bahrein, Kamerun, India, Kína, Kolumbia, Kuba, a Kongói Demokratikus Köztársaság, Dzsibuti, Egyiptom, Guatemala, Guyana, Honduras, Izrael, Kirgizisztán, Magyarország, a Maldív Köztársaság, Mali, Marokkó, Mianmar, Fülöp-szigetek, Oroszország, Ruanda, Szaúd-Arábia, Dél-Szudán, Thaiföld, Trinidad és Tobago, Törökország, Türkmenisztán és Venezuela.

Az emberi jogi aktivistákat gyakorta vádolják terrorizmussal, idegen hatalmakkal való együttműködéssel, vagy azzal, hogy ártanak az állam biztonságának vagy jó hírének – közli a jelentés, amely nyugtalanító tendenciának nevezi azt a jelenséget is, hogy a kormányok a nemzetbiztonságot és a terrorizmus elleni harcot használják fel arra, hogy civil szervezeteket elszigeteljenek az ENSZ-től. Az ENSZ-szel együttműködő nőket sokszor fenyegetik azzal, hogy megerőszakolják őket, és rágalomhadjárat indul ellenük az interneten. A szervezet dolgozói pedig sokszor találkoztak olyanokkal, akik félnek, és nem mernek velük szóba állni, még az ENSZ New York-i és genfi központjában sem.

A jelentést Andrew Gilmour, az ENSZ emberi jogokért felelős főtitkárhelyettese fogja bemutatni a szervezet Emberi Jogi Tanácsában a jövő héten, aki azt mondta nyilatkozatában, hogy a listára került esetek csak a jéghegy csúcsát jelentik:

Néhány, a listán szereplő ország jelenleg is tagja az Emberi Jogi Tanácsnak, amely tavaly elfogadott határozatában megerősítette, hogy mindenkinek joga van szabadon kapcsolatba lépni az ENSZ-szel.

Forrás: MTI

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.