Pesti Srácok

Fidesz: Az ellenzék nem szavazta meg az oktatásra szánt többletforrásokat

Fidesz: Az ellenzék nem szavazta meg az oktatásra szánt többletforrásokat

Az ellenzék azt se szavazta meg, hogy jövőre több pénz jusson az oktatásra - emelte ki a Fidesz-frakció vasárnapi közleményében ellenzéki nyilatkozatokra reagálva. A kormánypárti frakció közleményében kiemelte: a 2019-es költségvetés 606 milliárddal többet biztosít az oktatásra, mint a baloldal által utoljára benyújtott költségvetés.

Azok beszélnek most az oktatásról, akik kormányzásuk alatt több száz iskolát zártak be és elvettek a pedagógusoktól egy havi bért - írták, megjegyezve, hogy „a Fidesz 2010 óta pótolja az oktatásból kivont pénzeket". A közlemény szerint országszerte megújulnak az iskolák, csaknem 150 településen építenek tantermet, tornatermet vagy tanuszodát, további több, mint félezer iskolában felújítások, nyelvi és informatikai fejlesztések zajlanak. Kiemelték azt is, hogy a pedagógusok bére 2013 és 2017 között átlagosan 50 százalékkal emelkedett, és soha annyi gyermek nem jutott még ingyenes étkeztetéshez és ingyenes tankönyvhöz, mint most.

Az ellenzéki pártok közül a Jobbik azt kifogásolta, hogy a kormány alulfinanszírozza az oktatást, a jövő évi költségvetésben összesen 15 milliárd forinttal szán többet a közoktatásra, mint az elmúlt tanévben. Az MSZP szerint a magyar oktatási rendszer semmilyen jövőképet nem kínál a fiataloknak, ez azon is látszik, hogy milyen sokan kívánják elhagyni az országot és mennyien kerülnek ki képzettség nélkül az iskolákból. Az LMP szerint a kormánynak több pénzt kellene az oktatásra fordítania, ellenkező esetben Magyarország még a régiós országoktól is lemarad a nyugathoz történő felzárkózás helyett. A Demokratikus Koalíció arra szólította fel a kormányt, hogy minél hamarabb dolgozzon ki átfogó felzárkóztatási stratégiát a létminimum alatt élő gyermekek és családjaik helyzetének javítására.

Forrás/fotó: MTI

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Kész Chicago! - Egymást dobták fel Az Akta kamerája előtt a háborúzó ercsi romák

‎PS Riport 2024 szeptember 12.
Ercsibe látogatott az Akta stábja - arra a Budapesttől fél óra távolságra fekvő településre, amit a helyi cigány családok háborúi és viselt dolgai miatt a magyar Chicagónak is tartanak. Néhány hete éppen azzal kerültek a hírekbe, hogy több tucatnyian estek egymásnak fényes nappal, puskákkal, pisztolyokkal, vascsövekkel. A történtek után a rendőrök 15 főt őrizetbe is vettek. Hogy mi történt arról merőben mást állít a két érintett népes család - mindegyik a másikat állítja be a támadónak, a felelősnek és nem csak annak. Az Akta stábját mind a két család, Baloghék és Gomanék is fogadták és beszéltek. Felvételeket, videókat adtak.

Tanúvallomás támasztja alá az Eötvös Gimnáziumban felmerült vesztegetési vádakat (Videó)

‎PS Riport 2023 március 22.
Nem új keletű tevékenység, hogy pénzt kér diákok felvételéért az Eötvös Gimnázium igazgatója, már több mint tíz évvel ezelőtt is félmillió forintot akart kérni egy diák felvételéért – állítja Menyhért Mészáros László, a fullank.hu újságírója, akit tanúként hallgattak meg az iskolai vesztegetési ügyben. Moss László ellen – aki végtelenül ironikus módon a Becsületes Emberek Baráti Szövetségének (BEBasz) oszlopos tagja – a rendőrség és az ügyészség is nyomoz a médiát végigjáró ügyben, most azonban kiderült: eddig csupán a jéghegy csúcsát láttuk. Az Eötvösben ugyanis nemcsak a vesztegetésekről szóló hírek borzolják a kedélyeket, hanem egy kibontakozóban lévő szexuális botrány is. Ahogy a vesztegetési botrány miatt alaposabb vizsgálat alá került a korábban elitgimnáziumként számon tartott intézmény, kiderült, hogy a fizetős helyek nem feltétlenül jelentenek biztonságot a diákok számára. Az Eötvös egyik tanáráról ugyanis a nyomozás során kiderült, hogy valósággal rászáll egyes fiú diákokra, míg a lány tanulókkal meglehetősen furcsa viszonyt tart fenn. Korábban a sajtó is beszámolt arról, hogy tizennégy éves lányokkal aludt együtt egy eötvösös tanár az osztálykiránduláson. Sz. P.-nek már több zavaros ügye is volt, amelyek tisztázatlanok maradtak, egy korábbi iskolájából pedig egy diákjának írt szerelmeslevelek miatt kellhetett menekülnie.