Pesti Srácok

Harminchat millió forint értékű droggal zuhant le a szegedi férfi

null

36 millió forint értékű droggal zuhant le motoros siklóernyőjével egy szegedi férfi – írja a police.hu. Csütörtökön a határrendészek kiszúrták a határ mellett landoló gépet, kiérkezve a pilóta lábát fájlalta, így mentőt hívtak hozzá. A helyszín tüzetesebb átvizsgálása során ugyanakkor megtalálták a férfi által elrejtett sporttáskát is, amiben a kábítószer volt.

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) különösen jelentős mennyiségű kábítószerrel elkövetett kábítószer birtoklás bűntett megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a 49 éves szegedi M. Zsolttal szemben – írja a police.hu. A közlemény szerint csütörtök este a Kiszombor Határrendészeti Kirendeltség munkatársa a stabil hőkamerán észlelte, hogy egy motoros siklóernyő Szerbia irányából érkezve Tiszasziget Közúti Határátkelőhely térségében leszáll egy szántóföldön. Miközben egy járőr a helyszínre tartott, a hőkamera kezelője látta, hogy a gépből kiszálló ember a járművet a szántó melletti erdőbe tolja, majd a fák közé megy, és kis idő után visszatér ahhoz.

Fotó: police.hu

A férfi a kiérkező rendőrnek elmondta, hogy műszaki hiba miatt kényszerleszállást hajtott végre, és a lábát fájlalta, így a mentők a szegedi kórházba szállították. A rendőrök ezt követően a helyszínt átvizsgálták, ahol a kábítószer-kereső kutya a motoros siklóernyő hátsó ülésén hagyott zajvédő fültokra pozitív jelzést adott. A környező fák tövében ezután megtalálták az M. Zsolt által oda elrejtett sporttáskát, amelyben 17 csomagban 18146 gramm kábítószergyanús növényi származékot találtak. Az elvégzett előzetes gyorsteszt alapján a táskában kannabisz volt, amelynek feketepiaci értéke 36,2 millió forint.

PestiSracok facebook image

A KR NNI munkatársai M. Zsoltot gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására.

Forrás/fotó: police.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.