Pesti Srácok

"Ismerte a szó erejét, tudta, hogy írni felelősség" - Így búcsúzik fiától, kollégánktól Thürmer Gyula

"Ismerte a szó erejét, tudta, hogy írni felelősség" - Így búcsúzik fiától, kollégánktól Thürmer Gyula

"Bocsássanak meg, hogy e héten nem világrengető eseményekről írok. De most, ebben a pillanatban számomra nincs és nem is lehet fontosabb. Az internet már világgá repítette a hírt. Vasárnap örökre elment egy újságíró, Máté T. Gyula. Fiatalon, alig 44 évesen. A világnak egy újságíró volt. Nekem a fiam volt" - írja a Munkáspárt honlapján Thürmer Gyula, fiatalon elhunyt kollégánk édesapja.

Mindenki másként éli meg gyászát. Van, aki kikiabálja magából, üvöltve a fájdalomtól. Van, aki kisírja az elkeseredettséget, bízva, hogy a könnyek visszahozhatják azt, akit elvesztettünk. Van, aki kiírja magából. Akadozva, fájdalommal, könnyekkel. Nézzék el nekem, hogy én most ezt teszem - folytatja.

Felidézi, hogy Máté T. Gyula egy másik világban született (Moszkvában), és ő még ismerte a szocializmus tisztességét. Számára sosem volt kétséges, kik a jók és kik a rosszak.

PestiSracok facebook image

- fogalmaz az édesapa.

Aztán felidézi a humorát, ahogy nevettetni tudott. Ahogy imádta Svejket, sőt, maga is Svejkként figurázta ki a mai világ szereplőit.

A jobboldali sajtóban írt. Tudott a jobboldalnak írni, anélkül, hogy feladta volna baloldali hitét. Hazafi volt, nemzeti elkötelezettsége nem kormányoknak szólt, hanem az embereknek, a népnek. Az emberek hittek neki, mert érezték: őszinte, nem szerepet játszik, nem bértollnok, nem a fizetéséért dolgozik meg, hanem meggyőződésből ír. Azok közé tartozott, aki a mai becstelen világban is tudtak becsülettel élni.

Olyan világról álmodott, mint mi. Egy világról, ahol nem a pénz az érték, hanem az ember. S nem csak álmodott, tett is érte - írja Thürmer Gyula.

Majd azzal zárja emlékező gondolatait, hogy néhány hete még együtt tervezték észak-koreai útját, és abban maradtak, ha az édesapa hazajött, egy nagyot beszélgetnek majd.

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.