Pesti Srácok

Kitálal a cseh néppárti képviselő – Sargentini csak Orbán lejáratását erőltette

null

Sok ellenzője van a Sargentini-jelentésnek, köztük egy korábbi igazságügyi miniszter és számos szaktekintély - mondta Tomáš Zdechovský, az Európai Néppárt képviselőcsoportjának cseh politikusa az M1-nek adott interjúban szerdán. Hozzátette,azt szeretnék, ha olyan szöveg kerülne eléjük, amely pontosan írja le a magyarországi helyzetet, és nem érzések alapján készült.

A politikus elmondta, többen "nagyon erős üzeneteket" küldtek Judith Sargentininek. Példaként említette, hogy a jelentés a szakbizottsági szavazáson 19 ellenszavazatot kapott. A néppárti kéviselő kifejtette, Judith Sargentini erőltette, hogy polititikai célzatú jelentés szülessen, és az ne a magyarországi helyzetet tükrözze, hanem összességében csak Orbán Viktorral foglakozzon. Tomáš Zdechovský leszögezte, nem fognak olyan jelentést támogatni, amely a frakciójuk egyik politikusát helyezi pellengérre.

- közölte. A cseh politikus elmondta, az Európai Parlamentben sokan tudják, mi történik Magyarországon, látták, mi történt 2015-ben, mi folyik az NGO-k körül, milyen nyomás van egyes egyetemeken és miféle küzdelem van Orbán Viktor és Soros György között.

PestiSracok facebook image

- hangsúlyozta a politikus. Tomáš Zdechovský megjegyezte, egy jelentéstevő nem hivatkozhat arra, hogy más országban mi a szokás, illetve milyen információi vannak NGO-któl, tények nélkül. A néppárti politikus szerint azzal a kommunikációval, amelyet Sargentini folytat, nem nagyon lehet elérni a kétharmados többséget.

- vélekedett a politikus.

Judith Sargentini az Európai Zöld Párt képviselőjeként készítette el a magyar jogállamiságról szóló jelentését, amelyet júniusban fogadott el az Európai Parlament belügyi, állampolgári jogi és igazságügyi bizottsága (LIBE) 37 tag támogatásával és 19 ellenszavazattal. A dokumentum szerint Magyarországon szűkülnek a szabadságjogok.

Forrás: MTI; Fotó: polgarportal.hu

Ajánljuk még