Pesti Srácok

Magyarország ismét kiállt az ENSZ előtt az üldözött keresztényekért

Magyarország ismét kiállt az ENSZ előtt az üldözött keresztényekért

A nemzetközi közösségnek Szíriában is fel kell lépnie a keresztények üldözésének megállítása érdekében, és segítenie kell a térségben ezer éve élő közösségeket, hogy az elmúlt időszakban elüldözött csoportjaik visszatérhessenek - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán az ENSZ-közgyűlés csúcsszintű ülésszakához kapcsolódóan New Yorkban tartott kísérőrendezvényen, amelyet az Európai Unió szervezett a szíriai konfliktus politikai úton történő megoldásának előmozdítására.

A tanácskozáson felszólalva a miniszter kifogásolta, hogy keveset foglalkoznak a témával, és elfogadhatatlannak nevezte azt a megközelítést, amely azt sugallja, hogy a keresztények elleni gyűlölködés a diszkrimináció utolsó elfogadható formája lenne. Hangoztatta, hogy világszinten a hitük miatt üldözött emberek négyötöde keresztény. Úgy vélte, hogy

Szijjártó Péter úgy fogalmazott, hogy Magyarország felelősséget érez az üldözött keresztény kisebbségek megvédelmezésében. A kormány önálló államtitkárságot is létrehozott, amelynek egyetlen feladata, hogy figyelje a segítségre szoruló keresztény kisebbségek sorsát és helyzetét a világban. A kabinet 15 millió eurót különített el arra, hogy segítsen újraépíteni az üldözött keresztények lerombolt házait, iskoláit, és támogassa közösségeik megerősítését. Szíriában például az aleppói görögkatolikus egyházat, valamint az ortodox egyházat segítette Magyarország többmilliós támogatással.

PestiSracok facebook image

- hívta fel a figyelmet Szijjártó Péter.

A New York-i rendezvény fő témái közé tartozott a nemzetközi humanitárius segítségnyújtás fenntartása és a szíriai menekülteknek otthont adó országok, különösen Jordánia és Libanon támogatása is.

Forrás/fotó: MTI

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.