Pesti Srácok

Már második erő Németországban az AfD

Már második erő Németországban az AfD

Lendített az AfD népszerűségén a chemnitzi tüntetésekről őszintén beszélő titkosszolgálati vezető menesztése. Angela Merkel azért menesztette Hans-Georg Maassent, a német titkosszolgálat vezetőjét, mert nyíltan elmondta, hogy nem valódiak azok a felvételek, amelyeken a chemnitzi tüntetők náci karlendítések közepette migránsokra vadásznak. Maassen kirúgása a nagykoalíció tagjai, a CDU/CSU és az SPD népszerűségén is nyomot hagyott - ellenkező irányban.

Horst Seehofer CSU-s belügyminiszter ugyan megvédte Maassent, de ez nem segített sem a pártján, sem a titkosszolgálati vezetőn. Az INSA legfrissebb felmérése szerint a választók nem díjazták ezt a lépést, a választáskor még együttesen 53 százalékot elérő nagykoalíció népszerűsége 44 százalékra csökkent. A CDU/CSU még mindig a legnépszerűbb párt, 27,5 százalék szavazna rájuk, de ez egyre kevésbé meggyőző, hiszen a tavalyi választáson is a korábbiaknál jóval gyengébb eredményt értek el az akkori 33 százalékkal.

Mostanra ráadásul az AfD jött föl a második helyre 17,5 százalékkal, megelőzve a 16,5 százalékos kisebbik kormánypártot, a szociáldemokratákat (SPD). Szoros a mezőny utánuk is, hiszen a Zöldek 14,5 százalékon állnak, a kommunistákból alakult Baloldal (Die Linke) támogatottsága 11 százalék, a szabad demokratáké (FDP) 10 százalék. Külön érdekesség, hogy a Merkellel migránsügyben olykor élesen szembehelyezkedő CSU-elnököt, Horst Seehofert jobban szívlelik az AfD szavazói, mint a CDU/CSU támogatói.

Forrás: 888.hu

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Háromgyermekes postáskisasszonnyal, a pártklub kalandos múltú sztárjával bukott le Jakab Péter

Exkluzív 2021 november 24.
Háromgyermekes édesanya Molnár Enikő, Jakab Péter kabinetfőnöke, akivel lebukott a Jobbik elnöke – tudta meg a PestiSrácok.hu. Hétfőn a Bors hozott hozott nyilvánosságra egy videofelvételt, amelyen az látható, hogy Jakab egy budapesti lakásnál várja a nőt, majd széttárt karokkal rohan elé, másnap reggel pedig nagy körültekintéssel, együtt is távoztak a lakásból. Az azóta megjelent cikkek szerint Jakab autója többször is ennél a lakásnál parkolt és olyan fotó is nyilvánosságra került, amelyen a Jobbik elnöke egy bőrönddel érkezik a lakáshoz. Kedden pedig arról írt a Bors, hogy bár Molnár Enikő letagadta, hogy Jakab ezúttal is nála töltötte az éjszakát, később úgy menekítették ki a politikust a lakásból. Jakab Péter persze tagad és perrel fenyeget mindenkit, azt próbálja elhitetni, hogy csak munkakapcsolat fűzi a kabinetfőnökéhez, és egész éjszakákon át csak dolgoznak.