Pesti Srácok

Merkel: Soha nem szólaltam fel Orbán határvédelme ellen

Merkel: Soha nem szólaltam fel Orbán határvédelme ellen

Helyes, hogy Magyarország védi a schengeni külső határát - mondta Angela Merkel német kancellár csütörtökön a bajorországi Augsburgban. Elmondta, ismét jelölteti magát elnöknek pártja, a Kereszténydemokrata Unió (CDU) decemberi kongresszusán, és ki akarja tölteni negyedik, 2021 őszéig tartó kormányfői ciklusát.

Az Augsburger Allgemeine című helyi lap fórumán azzal kapcsolatban, hogy a 2015-ös menekülthullám idején folytatott tevékenységét szokás különutas német politikaként jellemezni, kérdésre válaszolva kiemelte, hogy egy főre vetítve nem Németország fogadta be a legtöbb menedékkérőt, hanem Svédország, és Ausztria is Németország előtt áll. Hozzátette, Orbán Viktor magyar miniszterelnök "folyamatosan rámutat arra, hogy milyen jól védi a határt, amit egyébként helyesnek tartok, és soha nem is szólaltam fel a határvédelme ellen, hiszen schengeni külső határa van, de ez a határ sajnos még nem készült el akkor, amikor a sok menekült érkezett".

- mondta a német kancellár. Arról is szólt, hogy a migrációval és a menekültekkel kapcsolatban meg kell próbálni "megbékíteni" egymással az eltérő álláspontokat, és érdemes nemcsak a múlttal foglalkozni, hanem a jövővel is.

PestiSracok facebook image

Angela Merkel a többi között elmondta, hogy ismét jelölteti magát elnöknek pártja, a Kereszténydemokrata Unió (CDU) decemberi kongresszusán, és ki akarja tölteni negyedik, 2021 őszéig tartó kormányfői ciklusát. Hangsúlyozta, továbbra is az a meggyőződése, hogy a CDU-elnöki és a kancellári tisztség összetartozik. Azzal kapcsolatban, hogy Szászország tartományi törvényhozása (Landtag) CDU-frakciójának vezetője nem zárja ki a kormányzati együttműködést a CDU-tól és bajor testvérpártjától, a Keresztényszociális Uniótól (CSU) jobbra álló, Alternatíva Németországnak (AfD) nevű ellenzéki párttal a jövő szeptemberi Landtag-választás után, kijelentette, hogy "kategorikusan" kizárja az együttműködést az AfD-vel. Hozzátette, szerinte a szászországi CDU-ban a "túlnyomó többség" éppen így viszonyul a kérdéshez.

Forrás/fotó: MTI

Ajánljuk még

Egy kommunista feljelentéssel kezdődött: Udvaros Dorottya édesanyja pályafutását tönkretették, édesapja nem rendezhetett Budapesten

Magyar ugar 2020 október 17.
Kevesen ismerik Udvaros Dorottya néhai édesanyjának, Dévay Camillának a nevét. A színésznő pályafutása ígéretesen indult, de megtört akkor, amikor egy feljelentés után ártatlanul Kistarcsára került. Dévay Camilla az átnevelő-táborban is megpróbált nő maradni. Kiszabadulva hozzáment Udvaros Béla rendezőhöz, aki emiatt nem rendezhetett Budapesten. Később lányuk, Udvaros Dorottya az ország egyik legnépszerűbb, legsikeresebb színésznője lett, ezzel picit kárpótolta édesanyját is, akinek tönkretették a pályafutását, és már nem sokat számított, amikor később rehabilitálták. Dévay Camilla szomorú története Tóth Eszter Zsófia történész tollából.