Pesti Srácok

Négyszáz embert szállítottak el a túlzsúfolt leszboszi menekülttáborból Görögország más részeire

Négyszáz embert szállítottak el a túlzsúfolt leszboszi menekülttáborból Görögország más részeire

Csaknem négyszáz, jórészt afganisztáni, szíriai és afrikai család érkezett kedden a túlzsúfolt leszboszi menekülttáborból az Athén melletti Pireusz kikötőjébe, hogy onnan az ország más részeibe telepítsék át őket.

A leszboszi Mória menekülttábor eredetileg 3000 főre épült, azonban a múlt héten megkezdődött áttelepítésekig csaknem 9000 migráns élt ott. A görög kormány a múlt héten mintegy kétezer ember áttelepítésére tett ígéretet Leszboszról Görögország északnyugati részébe, Epiruszba. Emberi jogi és segélyszervezetek egyaránt súlyos kritikákkal illették a táborban uralkodó körülményeket, a helyi hatóságok pedig azzal fenyegetőztek, hogy bezárják a létesítményt, ha a kormány nem tesz lépéseket a helyzet javítása érdekében. Hivatalos adatok szerint több, mint 19 ezer migráns van Leszbosz, Híosz, Számosz, Lérosz és Kósz szigetein, noha az ottani menekülttáborok csupán hatezer fő befogadására épültek. A rossz körülmények miatt a feszültség egyre nő mind a táborokban, mind a migránsok és a helyi lakosok között.

Forrás: MTI; Vezető kép: EPA/Oresztisz Panajotu

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Jól ismert figura az alvilágban a választási irodánál parádézó egyik nehézfiú

Magyar ugar 2016 február 24.
A Nemzeti Választási Irodánál kedden balhézó és a szocialista Nyakó István népszavazási kezdeményezését megakadályozó nehézfiúk közül egyikük, Krakovszky Tibor kiváló kapcsolatokat ápolt a hírhedt Koszi-klán bűnbandával – értesült a PestiSrácok.hu. „Tibike” információink szerint korábban a diósdi kettős gyilkosságban is érintett banda egyik tagja mellett testőri feladatokat látott el, ráadásul - a közösségi portálon korábban még megtalálható - egyik fotóján együtt is pózolt a bűnszervezet tagjával.