Pesti Srácok

Német szigor – szabadon engedték az egyik chemnitzi gyilkos migránst

Német szigor – szabadon engedték az egyik chemnitzi gyilkos migránst

Szabadlábra helyezték kedden a németországi Chemnitzben tüntetéseket kiváltó emberölés egyik gyanúsítottját: a huszonkét éves iraki migráns a helyi bíróság utasítására nyerte vissza szabadságát, miután ügyvédje panaszt emelt a fogva tartása ellen.

Az ügyvéd a honlapján közzétett állásfoglalásában kiemelte, hogy a bűncselekmény feltárását irányító chemnitzi ügyész semmilyen bizonyítékkal nem tudta alátámasztani, hogy ügyfele részt vett volna az emberölésben. Az iraki férfi bűnrészessége az ügyész fantáziájának szüleménye, amelyet alaptalan bizonyítékokkal igyekezett alátámasztani – olvasható a közleményben. Az ügyész tevékenységével kapcsolatban nem az a kérdés, hogy tévedésről van-e szó, hanem inkább az, hogy szándékosan meg akarta-e hurcolni a menedékkérőt, és hogy utasították-e erre felettesei – tette hozzá az ügyvéd.

A chemnitzi ügyészség szóvivője megerősítette, hogy az iraki férfit szabadlábra helyezték. Egy másik gyanúsított, egy huszonhárom éves szíriai menedékkérő továbbra is előzetes letartóztatásban marad. Az ügynek egy harmadik gyanúsítottja is van, egy szintén iraki, huszonkét esztendős fiatalember, őt nemzetközi körözéssel keresik. Chemnitzben augusztus 26-án hajnalban migránsok megkéseltek egy harmincöt éves német állampolgárt, az eset demonstrációk sorozatához vezetett a szászországi városban. A gyilkosság napján tartott első, nem bejelentett tüntetésen és egy nappal később, egy bejelentett demonstráción számos erőszakos bűncselekmény történt, amelyeket a német nyilvánosságban az elkövetők idegenellenességének és szélsőjobboldali, jobboldali radikális nézeteinek tulajdonítanak.

Forrás: MTI; Fotó: PS

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Háromgyermekes postáskisasszonnyal, a pártklub kalandos múltú sztárjával bukott le Jakab Péter

Exkluzív 2021 november 24.
Háromgyermekes édesanya Molnár Enikő, Jakab Péter kabinetfőnöke, akivel lebukott a Jobbik elnöke – tudta meg a PestiSrácok.hu. Hétfőn a Bors hozott hozott nyilvánosságra egy videofelvételt, amelyen az látható, hogy Jakab egy budapesti lakásnál várja a nőt, majd széttárt karokkal rohan elé, másnap reggel pedig nagy körültekintéssel, együtt is távoztak a lakásból. Az azóta megjelent cikkek szerint Jakab autója többször is ennél a lakásnál parkolt és olyan fotó is nyilvánosságra került, amelyen a Jobbik elnöke egy bőrönddel érkezik a lakáshoz. Kedden pedig arról írt a Bors, hogy bár Molnár Enikő letagadta, hogy Jakab ezúttal is nála töltötte az éjszakát, később úgy menekítették ki a politikust a lakásból. Jakab Péter persze tagad és perrel fenyeget mindenkit, azt próbálja elhitetni, hogy csak munkakapcsolat fűzi a kabinetfőnökéhez, és egész éjszakákon át csak dolgoznak.

Kegyelemre várva: a Budaházy család és a terrorvád 14 éve

Exkluzív 2023 január 7.
A Hunnia-ügy tizenhét vádlottja közül hétnek adott kegyelmet a közelmúltban Novák Katalin köztársasági elnök. Tíznek nem, azaz esetükben a döntést elhalasztotta. Budaházy Györgynek, a 2006-os nemzeti ellenálás vezéralakjának az újév nem hozta el a szabadságot. A háromgyermekes gépészmérnök édesapa 2009 óta áll büntetőeljárás alatt, a legsúlyosabb terrorváddal olyan események miatt, amelyek a gyurcsányi rendőrterror idején történtek és amelyekben egyetlen ember haja szála sem görbült meg. Amikor Budaházyt először elvitték a rendőrök, a legkisebb lánya mindössze 3 éves volt. Három gyermek nőtt fel úgy, hogy az édesapa fontos helyzetekben, amikor szükség lett volna egy apára, nem lehetett mellettük. A PestiSrácok.hu exkluzív riportjában most ők, a családtagok mesélnek: Bernadett, a feleség, akinek össze kellett tartania a családot; Villő, akinek kisgyermek korában konkrétan nélkülöznie kellett az apát; Boglárka, az NB I-es röplabdázó, aki éveken át hiába nézett a lelátó felé, édesapja büszke tekintetét keresve; és Botond, aki a közös filmnézésekre, íjászatokra emlékezve merített erőt, amikor tizenévesen neki kellett lennie a férfinak a családban, az erőt tartani édesanyjában és húgaiban. A közgazdász feleség ma egy ügyvédi irodában dolgozik, a két nagyobb gyermek egyetemre jár, élsportoló, a legkisebb még gimnáziumba – minden nehézség ellenére olyan emberekké váltak, akikre édesapjuk büszke lehet.