Pesti Srácok

Októberben jöhet az ítélet a megismételt tábornokperben

null

A Debreceni Törvényszék katonai tanácsa a soron következő perbeszédek meghallgatásával folytatja az úgynevezett tábornokper tárgyalását. Az ügyész az első hét vádlottal – köztük Fapál Lászlóval, a Gyurcsány-kormány honvédelmi minisztériu­mi közigazgatási államtitkárával – szemben letöltendő szabadságvesztés kiszabását indítványozta. Az ügyben október végén hirdethetnek ítéletet.

A tizenhét terhelt – köztük honvéd tábornokok – a vád szerint kenőpénzek kérése és elfogadása miatt vonhatók felelősségre. A büntetőperben – amely a Honvédelmi Minisztérium egyes tisztségviselői által 2001–2010 között elkövetett bűncselekményeket érinti – első körben a Kaposvári Törvényszék katonai tanácsa még 2013 februárjában felmentette a három honvéd tábornokot, hat ezredest, Fapál Lászlót, a Gyurcsány-kormány honvédelmi minisztériumi közigazgatási államtitkárát és további hét vádlottat. Ezt a verdiktet a másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla katonai tanácsa 2014 februárjában hatályon kívül helyezte, és a Debreceni Törvényszéket jelölte ki a megismételt eljárás lefolytatására.

A vádirat szerint – három terhelt kivételével – a vádlottak mindegyike a Magyar Honvédség kötelékébe tartozott, illetve különböző, a honvédség irányítása alatt álló, a honvédségi rendezvények szervezéséért, az ingatlanok üzemeltetéséért, valamint az eszközök, felszerelések beszerzéséért felelős szervezeteknél, gazdasági társaságoknál töltöttek be vezető pozíciókat. Pozíciójuknál fogva ők választották ki azokat a vállalkozásokat, amelyekkel a különböző feladatok ellátására szerződtek. A vádiratban foglalt bűncselekmények 2001-ben kezdődtek, amikor a honvédségen belül olyan átszervezésekről döntöttek, amelyek átszabták a korábbi szervezetek feladatkörét, működését, ezáltal a korábbi kapcsolatrendszert is érintették.

A vád szerint ez indította az első- és a tizenhatodrendű vádlottat arra, hogy a másodrendű vádlott Fapál László közreműködésével mentsék a menthetőt. Három dandártábornok, L. István Attila első-, H. András negyed- és O. János tizenhatodrendű vádlott megegyezett abban, hogy a minisztériumnak szolgáltatást nyújtó társaságoktól – megrendelések fejé­ben – a tárca által kifizetett összegek egy részét visszakérik. A harmadrendű vádlott, N. Dénes közreműködésével az ügyletekbe bevonták Fapált is, aki az ügyészség szerint több millió forint kenőpénzt kapott – áll a vádiratban.

PestiSracok facebook image

Az eljáró ügyész perbeszédében költségvetési szerv önálló intézkedésre jogosult dolgozója által üzletszerűen elkövetett vesztegetés és más bűncselekmények miatt az elsőtől a hetedrendű vádlottig letöltendő, a többiek esetében pedig felfüggesztett szabadságvesztés kiszabását indítványozta. A vádhatóság szerint a terheltek 2002 és 2010 között több, mint 200 millió forintot kértek, illetve kaptak a tárcának beszállító vagy arra pályázó cégektől. Az eddig felszólaló ügyvédek valamennyien védencük felmentését kérték, és azzal érveltek, hogy ügyfeleik nem követték el a terhükre rótt bűncselekményeket, és ez az eljárás során sem nyert bizonyítást. Az immár nyolc éve zajló eljárásban várhatóan október végén hirdethet ítéletet a katonai tanács.

Forrás: Magyar Idők

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.