Pesti Srácok

Pofonnal és üvöltözéssel fenyegették egymást az ATV ellenzéki vendégei

null

Rangos Katalin író, Gulyás Balázs publicista, valamint Vágó István, a DK elnökségi tagja szólalkozott össze az ATV A nap híre című műsorában, ahol az események majdnem tettlegességig fajultak. Kíváncsi, milyen a magyar ellenzék jelenlegi helyzete? Nézze meg az ATV felvételét IDE kattintva!

Gulyás Balázs elmondta, mielőtt az MSZP és a DK bejelentette a vasárnapi tüntetést, ők már elkezdtek szervezni egyet, amin kezdetben úgy volt, hogy Frank Engel is részt vesz és fel is szólal, azonban amíg nem fixálták ezt le, addig az ellenzéki pártok bejelentették a saját maguk szervezte demonstrációt, így Gulyásék felhagytak a szervezéssel és nem vesznek részt Gyurcsányék tüntetésén.

Magáról az ellenzék kifejezésről is vita volt a stúdióban, Simon Andrást egyenesen megfenyegette a kvízmester, ha még egyszer azt mondja rájuk összefoglalva, hogy ellenzék, rákiabál. „Van a Jobbik, aki máshogy dolgozná fel ezt, van az LMP, aki máshogy dolgozná fel” - magyarázta a DK-s politikus, aki kikérte magának, hogy őket egybemossák az összes többi ellenzéki párttal.

Ennél is jobban megfenyegette Rangos Katalin Gulyást, aki a műsor egy pontján elkezdte magázni Vágót és Pista bácsinak szólította. „Az első Kati néninél akkora pofont kap” - üzente a publicistának Rangos, aki úgy tűnik, meg is fogadta a jó tanácsot, ugyanis végül tettlegességre nem került sor az adásban.

PestiSracok facebook image

Forrás: ATV; Vezető kép: 888.hu (képernyőfotó)

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.