Pesti Srácok

Sallai a bíróság előtt is bocsánatot kért, de Hadházynak ez nem elég, ő ítéletet akar

null

Nem ismerte el bűnösségét Sallai Róbert Benedek, de bocsánatot kért azért, amiért áprilisban, egy bizottsági ülésen megpróbálta megütni volt párttársát, Hadházy Ákost, akit végül csak felborított, de a diktafonos politikus állítólag eszméletét vesztette az eséstől. Sallait az azóta függetlenként politizáló Hadházy jelentette fel, aki azt szeretné, ha a bíróság marasztalná el Sallait.

A bíróság zárt tárgyaláson hallgatta meg a két felet, békíteni szerette volna őket. Ez bő egy órás tárgyalás után sem sikerült. Sallai ügyvédje, Bárándy Gergely szerint egy közéleti szereplőnek illett volna példát mutatnia abban, hogy bocsánatot tud kérni, a másik pedig ezt elfogadja. Mint elmondta, Sallai nem ismerte el a könnyű testi sértés bűncselekményét, mivel az nem valósult meg, ugyanakkor nem tartja helyénvalónak az akkori magatartását, és bocsánatot kért érte a bíróság előtt is.

Hadházy Ákos viszont nem bocsánatkérést akar, hanem azt, hogy bíróság mondja ki: ez egy méltatlan és helytelen cselekedet volt. A másokról készített hangfelvételekről elhíresült, azóta az LMP-ből kibukott politikus azt állítja, nincs benne harag vagy bosszúvágy Sallai iránt, csupán az indulatokat gerjesztő tendenciának szeretne véget vetni a magyar politikai életben:

PestiSracok facebook image

A tárgyalás a bizonyítási eljárással folytatódik.

forrás: Hír TV

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.