Pesti Srácok

Sargentini nélkül is gyengül az ellenzék

Sargentini nélkül is gyengül az ellenzék

A Századvég friss kutatása szerint is csökkent az ellenzéki oldal támogatottsága, a kormánypártok viszont stabilan őrzik vezető pozíciójukat mind a teljes népesség, mind a biztos pártválasztók körében. És ez még nem a Sargentini-hatással kiigazított jelenlegi állapot, hanem az egy héttel ezelőtti.

A közvélemény-kutató szerdai, MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a szeptember első hetében végzett telefonos kérdőíves reprezentatív felmérés eredménye szerint a Fidesz-KDNP továbbra is a legmagasabb társadalmi támogatottsággal rendelkező politikai erő Magyarországon. Egy most vasárnapi választáson a teljes népesség 36 százaléka adná szavazatát a kormányzó pártokra. Az ellenzéki oldalon az MSZP-Párbeszéd támogatottsága tovább csökkent, jelenleg 7 százalék, a Jobbik áll a második helyen a pártok rangsorában 8 százalékkal. Tovább gyengült az LMP is, a teljes népesség körében a párt támogatottsága 3 százalékra esett. A DK-ra 4 százalék, egyéb pártokra 7 százalék szavazna, a bizonytalanok aránya pedig jelenleg 35 százalék.

A Fidesz-KDNP előnye a biztos szavazó pártválasztók körében is jelentős, szeptember elején 53 százalékon állt a pártszövetség. A Jobbik támogatottsága 14, az MSZP-Párbeszédé 13 százalék volt, a DK-ra a biztos szavazó pártválasztók 7, az LMP-re 5 százaléka szavazna, más pártokat ezen a bázison 8 százalék választana.

MTI

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.