Pesti Srácok

Sikeres építkezési vállalkozó lehetett a Pólus mögött leszúrt férfi

Sikeres építkezési vállalkozó lehetett a Pólus mögött leszúrt férfi

Elszámolási vita miatt ölhették meg a 49 éves V. Lászlót, akinek az összeszurkált holttestét csütörtök reggel egy kutyasétáltató találta meg a XV. kerületben lévő Pólus Center mögött. A Blikk szerint egy sikeres építési vállalkozó volt, akit pénz ígéretével csalhattak a Szilas-patak melletti fás részre.

A rendőrség csütörtök reggeltől késő délutánig helyszínelt a területen keresőkutya segítségével. A holttestet a patakmederből emelték ki. A férfi kocsival érkezett a helyszínre, majd amikor rátámadtak, menekülni próbált, és zsebkendőkkel próbálta csillapítani a vérzést. Az elejtett véres zsebkendőket is megtalálták a rendőrök. Vérnyomokat találtak a kocsiban is, így feltételezhető, hogy ott érte a támadás, majd menekülni próbált, de utolérték. A Bors úgy tudja, az összeszurkált férfit végül közelről fejbe lőtte a gyilkosa.

A környékbeliek szerint „furcsa üzletek” színhelye a Pólus parkolója, illetve a patak egyáltalán nem bekamerázott környéke. A gyilkosság feltételezhetően a kora hajnali órákban, a sötétség leple alatt történt. A BRFK emberölés bűntette miatt nyomoz. Több embert kihallgattak már, gyanúsított egyelőre nincs, de a környéken lakó hajléktalanok esetleg segíthetnek a rendőröknek.

Forrás: Blikk, Bors

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Jól ismert figura az alvilágban a választási irodánál parádézó egyik nehézfiú

Magyar ugar 2016 február 24.
A Nemzeti Választási Irodánál kedden balhézó és a szocialista Nyakó István népszavazási kezdeményezését megakadályozó nehézfiúk közül egyikük, Krakovszky Tibor kiváló kapcsolatokat ápolt a hírhedt Koszi-klán bűnbandával – értesült a PestiSrácok.hu. „Tibike” információink szerint korábban a diósdi kettős gyilkosságban is érintett banda egyik tagja mellett testőri feladatokat látott el, ráadásul - a közösségi portálon korábban még megtalálható - egyik fotóján együtt is pózolt a bűnszervezet tagjával.