Pesti Srácok

Svéd idill – a nemi erőszakot elkövetők közül tízből kilenc Európán kívülről érkezett migráns

Svéd idill – a nemi erőszakot elkövetők közül tízből kilenc Európán kívülről érkezett migráns

Az új svédországi bűnügyi sta­tisz­tikát a már jog­erős bí­ró­sági íté­le­tek alap­ján ké­szítették el, és az nagy­já­ból ugyan­azt ál­lítja, mint a ko­rábbi adatok, ame­lyek sze­rint a nemi erő­sza­kot el­kö­ve­tők nyolcvannyolc szá­za­léka mig­rá­ciós hát­terű.

Akik belülről ismerik a svédországi sajtót, kész csodának tartják, hogy a helyi közszolgálati televízióban ismertettek egy új tanulmányt, amely a bevándorlók csoportos bűnelkövetési adatait is elemzi a korábbi években meghozott bírósági ítéletek alapján – írta a Ripost. A nemrég közzétett statisztika szerint a gyilkosok ötvennyolc százaléka külföldön született, ötven százalékuk Európán kívül. Ennél sokkal rosszabb a helyzet a csoportos rablás és az ugyancsak csoportosan elkövetett nemi erőszakok terén. Az előbbiben hetvenöt, az utóbbiban a tettesek hetvennégy százaléka nem európai. Az Aftonbladet és az Expressen korábbi cikkeikben a nemi erőszak elkövetőiről azt írták, hogy azok nyolcvannyolc százaléka migrációs hátterű. Tehát az igazság valahol a hetvennégy és a nyolcvannyolc százalék között lehet attól függően, hogy a migránsok egyedül vagy csoportosan követték el azokat. A Gatestone Intézet egyébként már három évvel ezelőtt megkongatta a vészharangot, amikor leírta, hogy negyven évvel azután, hogy a svéd parlament a multikulti bevezetése mellett döntött, a nemi erőszakok aránya 1472 százalékkal megnőtt – jegyzi meg a Wochenblick cikke. A tettesek nagy része a Közel-Keletről, Afganisztánból és Afrikából érkezett.

Forrás: Ripost.hu; Fotó: PS

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Háromgyermekes postáskisasszonnyal, a pártklub kalandos múltú sztárjával bukott le Jakab Péter

Exkluzív 2021 november 24.
Háromgyermekes édesanya Molnár Enikő, Jakab Péter kabinetfőnöke, akivel lebukott a Jobbik elnöke – tudta meg a PestiSrácok.hu. Hétfőn a Bors hozott hozott nyilvánosságra egy videofelvételt, amelyen az látható, hogy Jakab egy budapesti lakásnál várja a nőt, majd széttárt karokkal rohan elé, másnap reggel pedig nagy körültekintéssel, együtt is távoztak a lakásból. Az azóta megjelent cikkek szerint Jakab autója többször is ennél a lakásnál parkolt és olyan fotó is nyilvánosságra került, amelyen a Jobbik elnöke egy bőrönddel érkezik a lakáshoz. Kedden pedig arról írt a Bors, hogy bár Molnár Enikő letagadta, hogy Jakab ezúttal is nála töltötte az éjszakát, később úgy menekítették ki a politikust a lakásból. Jakab Péter persze tagad és perrel fenyeget mindenkit, azt próbálja elhitetni, hogy csak munkakapcsolat fűzi a kabinetfőnökéhez, és egész éjszakákon át csak dolgoznak.

Kegyelemre várva: a Budaházy család és a terrorvád 14 éve

Exkluzív 2023 január 7.
A Hunnia-ügy tizenhét vádlottja közül hétnek adott kegyelmet a közelmúltban Novák Katalin köztársasági elnök. Tíznek nem, azaz esetükben a döntést elhalasztotta. Budaházy Györgynek, a 2006-os nemzeti ellenálás vezéralakjának az újév nem hozta el a szabadságot. A háromgyermekes gépészmérnök édesapa 2009 óta áll büntetőeljárás alatt, a legsúlyosabb terrorváddal olyan események miatt, amelyek a gyurcsányi rendőrterror idején történtek és amelyekben egyetlen ember haja szála sem görbült meg. Amikor Budaházyt először elvitték a rendőrök, a legkisebb lánya mindössze 3 éves volt. Három gyermek nőtt fel úgy, hogy az édesapa fontos helyzetekben, amikor szükség lett volna egy apára, nem lehetett mellettük. A PestiSrácok.hu exkluzív riportjában most ők, a családtagok mesélnek: Bernadett, a feleség, akinek össze kellett tartania a családot; Villő, akinek kisgyermek korában konkrétan nélkülöznie kellett az apát; Boglárka, az NB I-es röplabdázó, aki éveken át hiába nézett a lelátó felé, édesapja büszke tekintetét keresve; és Botond, aki a közös filmnézésekre, íjászatokra emlékezve merített erőt, amikor tizenévesen neki kellett lennie a férfinak a családban, az erőt tartani édesanyjában és húgaiban. A közgazdász feleség ma egy ügyvédi irodában dolgozik, a két nagyobb gyermek egyetemre jár, élsportoló, a legkisebb még gimnáziumba – minden nehézség ellenére olyan emberekké váltak, akikre édesapjuk büszke lehet.