Pesti Srácok

Szexuális erőszakkal vádolja egy nő Cristiano Ronaldót

null

Nemi erőszakkal vádolja egy nő Cristiano Ronaldót – értesült a Spiegel. A nő azt állítja, hogy a portugál aranylabdás kilenc éve, Las Vegasban erőszakolta meg. Az áldozat állítólag háromszázhetvenötezer dollár hallgatási pénzt kapott nem sokkal később, ügyvédje azonban most a bíróságon megtámadta a peren kívüli egyezség érvényességét. Ronaldo tagadja a vádakat.

A hír megjelenését követően szurkolók ezrei vették védelmükbe Cristiano Ronaldót. Az önjelölt ügyvédek többsége azzal utasítja el a vádat, hogy az amerikai nő biztosan pénzt akar a portugál futballistától. Egy másik érv, hogy Ronaldo amúgy sem szorul arra, hogy ilyet tegyen, mert "annyi nőt kaphat meg, amennyit akar". Árnyalja a képet ugyanakkor, hogy a Spiegel már másfél évvel ezelőtt írt a Football Leaks által kiszivárogtatott dokumentumokra hivatkozva arról, hogy Ronaldo 2010-ben háromszázhetvenötezer dollárért vásárolta meg az amerikai nő hallgatását. Akkor nem tudták nyilatkozatra bírni a fedőnévvel említett állítólagos áldozatot. A Spiegel szerint erre a magyarázat a két fél között köttetett megegyezés feltételeiben keresendő: a nőnek vállalnia kellett, hogy visszafizeti az összeget, amennyiben kitálal. Másfél év elteltével azonban már nevét vállalva kereste meg a harmincnégy éves Kathryn Mayorga a lapot, és részleteket is mondott, ügyvédje ugyanis érvénytelennek tartja a peren kívüli egyezséget.

A Spiegel birtokába jutott a nő által Ronaldónak írt, 2010-ben címzett, zaklatott hangvételű, közel hat oldalas levele is. Ebben azt írta: "nem érdekel a pénz, az az utolsó dolog, amit akartam. Igazságot akartam, de ebben az ügyben nincs igazságtevés. Az életem soha nem lesz ugyanaz" – tette hozzá. "Ma mindent megadnék azért, hogy visszamehessek az időben, és megváltoztassam a döntésemet. Egy év telt el azóta, hogy megerőszakoltál" – olvasható a lap szerint az írásban. "Remélem, felfogtad, hogy mit tettél, és tanultál ebből a szörnyű hibából. Ne vedd el más nőnek az életét, ahogy tetted ezt velem" – üzente még akkor az azóta többszörös aranylabdássá választott sztárnak. Ronaldo tagadja a vádakat.

Forrás: atv.hu; Fotó: MTI/EPA/Georgi Licovski

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.