Pesti Srácok

Szijjártó: Az ENSZ-nek jogi és biztonsági garanciákat kellene adnia az üldözött keresztények visszatéréséhez

Szijjártó: Az ENSZ-nek jogi és biztonsági garanciákat kellene adnia az üldözött keresztények visszatéréséhez

A nemzetközi közösségnek, így elsősorban az ENSZ-nek lenne a kötelessége, hogy jogi és biztonsági garanciákat adjon arra, hogy az elüldözött keresztény közösségek vissza tudjanak térni oda, ahol évszázadokon át éltek - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter helyi idő szerint vasárnap este New Yorkban, ahol a héten részt vesz az ENSZ-közgyűlés ülésszakán. A magyar miniszter hétfőn Timothy C. Dolan bíborossal, New York érsekével is találkozik, és az MTI-nek nyilatkozva fontosnak nevezte, hogy ezzel a megbeszéléssel kezdi az ENSZ-közgyűlési hetet, mert az elmúlt években egyre súlyosabb jelenség a világban a keresztényüldözés.

- hangoztatta Szijjártó Péter.

Hozzátette, hogy Magyarország kiáll az üldözött keresztények mellett. Erről szól a kormány Hungary Helps nevű programja a Közel-Keleten. Ennek célja az ottani keresztény közösségek megerősítése, valamint az, hogy az Iszlám Állam dzsihadista szervezettől visszafoglalt területekre garantálják a keresztény közösségek visszatérését.

PestiSracok facebook image

Az amerikai katolikus egyház is határozottan vállalja a közel-keleti keresztény közösségek ügyét, így "a törekvéseink egybeesnek" - mondta Szijjártó Péter a bíborossal folytatandó megbeszélésére utalva.

Az ENSZ-közgyűlés 73. ülésszaka mentén lebonyolított számos kétoldalú programja között a külgazdasági és külügyminiszter hétfőn találkozik a világ második legnagyobb gyógyszeripari cége, a Pfizer vezetőivel, valamint a Magyarországon komoly klinikai tesztsorozatot végző MSD Pharma irányítóival.

Ezzel összefüggésben elmondta, hogy a világ legnagyobb gyógyszergyárai az elmúlt időszakban jelentős érdeklődést tanúsítanak Magyarország iránt, különösen a klinikai tesztek kiterjesztése iránt, ami az egész ágazatnak újabb komoly fejlődési lehetőség.

A gyógyszeripar Magyarországon az autóipar mellett a kutatás-fejlesztés élenjárója - emelte ki Szijjártó Péter. Tavaly az ágazatban 245 millió dollárnyi (67 milliárd forintnyi) volt a ráfordítások nagysága a kutatás-fejlesztés terén.

A szektorban az év első felében 32 ezren dolgoztak, ami 17 százalékos növekedést jelent, és szintén mutatja a gyógyszeripar dinamikus növekedését. A termelési érték 11 százalékkal növekedett az év első felében. A négy visegrádi ország (V4) összehasonlításában Magyarországon a legnagyobb a gyógyszeripari beruházások értéke, eléri a 3,5 milliárd dollárt, és termelékenységben is hazánk áll az első helyen a térségben - emelte ki Szijjártó Péter.

Forrás: MTI; Fotó: Horváth Péter Gyula/PS

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Jól ismert figura az alvilágban a választási irodánál parádézó egyik nehézfiú

Magyar ugar 2016 február 24.
A Nemzeti Választási Irodánál kedden balhézó és a szocialista Nyakó István népszavazási kezdeményezését megakadályozó nehézfiúk közül egyikük, Krakovszky Tibor kiváló kapcsolatokat ápolt a hírhedt Koszi-klán bűnbandával – értesült a PestiSrácok.hu. „Tibike” információink szerint korábban a diósdi kettős gyilkosságban is érintett banda egyik tagja mellett testőri feladatokat látott el, ráadásul - a közösségi portálon korábban még megtalálható - egyik fotóján együtt is pózolt a bűnszervezet tagjával.