Pesti Srácok

A CEU állítólagos, az amerikai nagykövetségről származó jelzésekre hivatkozik

null

Az a jelzés érkezett hozzájuk néhány hete az amerikai nagyköveten keresztül, hogy a magyar kabinet nem akarja aláírni az előkészített nemzetközi egyezményt – állította sajtótájékoztatóján a CEU rektora, aki eszerint több hétig érlelte magában a bizonytalan forrásból származó információt, hogy azzal csütörtökön tüzelje fel a kedélyeket. Michael Ignatieff elnök-rektor sajtótájékoztatóján megerősítette, ha december elsejéig nem sikerül megoldást találni a Közép-Európai Egyetem (CEU) körül kialakult helyzetre, a felsőoktatási intézmény amerikai akkreditációjú mester- és doktori programjaira jelentkező új hallgatók a 2019/20-as tanévtől a CEU bécsi kampuszán tanulnak majd.

Michael Ignatieff elnök-rektor a sajtótájékoztatón kiemelte, a kuratórium döntése december elsején válik hatályossá; remélik, addig mégis sikerül megoldást találni, és az intézmény képzései maradhatnak Magyarországon. Ha viszont nem találnak megoldást, akkor Bécsbe költöznek, mivel nem tudnak legálisan tovább működni Budapesten - jelezte. Azok, akik megkezdték tanulmányaikat, itt fejezik be, és költözés esetén is a lehető legtöbb oktatási, kutatási tevékenységet szeretnék a magyar fővárosban tartani - tette hozzá.

A CEU teljesítette a magyar kormány által támasztott feltételeket; a magyarországi ellenőrzésen megállapították, hogy megfelelnek az elvárásoknak, és az Amerikai Egyesült Államokban folytatott akkreditáció során is jelezték, hogy eleget tettek a kötelezettségeknek. Mégis az a jelzés érkezett hozzájuk néhány hete az amerikai nagyköveten keresztül, hogy a magyar kabinet nem akarja aláírni az előkészített nemzetközi egyezményt - közölte az elnök-rektor. Hangsúlyozta, szeretnének megfelelni a magyar törvényeknek, és Budapesten maradni. Az intézményvezető kérdésre válaszolva elmondta, Soros György részt vett az esetleges költözésről szóló kuratóriumi ülésen. Személyét az egyetem tiszteletben tartja, tiszteli, csodálja, megköszöni támogatását, de az alapszabályukkal ellentétes lenne, ha tőle függnének - fogalmazott.

Kitért arra is, hogy múlt héten volt egy találkozója az intézmény vezetőségének több magyar tisztségviselővel, de nem sikerült kielégítő eredményeket elérniük. A CEU szívesen fogadná a további megbeszéléseket, ugyanakkor azt szeretnék, ha Magyarországon működő amerikai intézményként elismernék akadémiai szabadságukat. Szavai szerint az amerikai kongresszus számára is fontos lenne, hogy megmaradhassanak Budapesten. Emlékeztetett, felkérték az Európai Bizottságot és az Európai Bíróságot, hogy vizsgálja meg a lex CEU-t, amellyel összefüggésben álláspontjuk szerint alkotmányossági aggályok merülnek fel. Egyelőre választ nem kaptak, remélik, ha őket védő döntés születik, azt a magyar kormány tiszteletben tartja. Ugyanakkor ezt nem várhatják meg, tovább kell lépniük. Jelezte, hónapok óta tervezik a bécsi kampusz létrehozását, amelyet akkor is működtetnének, kibővítve lehetőségeiket, ha szabad intézményként maradhatnak Magyarországon.

PestiSracok facebook image

Liviu Matei rektorhelyettes arról beszélt, hogy egy esetleges költözés mintegy kétezer embert érintene. Enyedi Zsolt magyar ügyekért felelős rektorhelyettes kiemelte, a nemzetközi tudományos élet képviselői és a magyar emberek is támogatják tevékenységüket. Kijelentette, továbbra is azt gondolják, hogy a magyar kormány és a CEU között a viszony rendezhető.

Forrás/fotó: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.