Pesti Srácok

A családok és a nyugdíjasok is jól járnak a jövő évi adókedvezményekkel

A családok és a nyugdíjasok is jól járnak a jövő évi adókedvezményekkel

A magyar állam a maga eszközei­vel és nem a bevándorlók beengedésével akar úrrá lenni a munkaerőpiaci és a demográfiai nehézségeken. Ez a felfogás érhető tetten a jövő évi adóváltozásokon is – közölte Izer Norbert, az adóügyekért felelős államtitkár a Magyar Időkkel.

A napilap szombati számában megjelent írás szerint az államtitkár elmondta, jövőre több tízmilliárdos köztehercsökkentés várható; az új, kedvező szabályok a nyugdíjasok elhelyezkedését, a családok anyagi boldogulását, a kisvállalkozások fejlődését és a kutatók itthon tartását egyaránt segíthetik. Az új passzusok egy részéről már korábban határozott az Országgyűlés, a többi paragrafust pedig az az őszi törvényjavaslat tartalmazza, amelyet a múlt hét végén nyújtott be a kormány a parlamentnek. A már megszavazott, valamint a tervbe vett adóváltoztatások pontosan illeszkednek az utóbbi évek adócsökkentő, munkahelyteremtő, családtámogató politikájához – részletezte az államtitkár, aki megemlítette: míg egyes országok külső segítséggel próbálják megoldani a demográfiai nehéz­ségeket és a munkaerőpiac gondjait, addig a kormány abban hisz, hogy a magyar családok és a magyar vállalkozások számára kell egyre jobb lehetőségeket teremteni. Izer Norbert ismertetése szerint jövőre újabb ötezer forinttal emelkedik a kétgyermekes szülőket megillető családi adókedvezmény, így az érintettek jövőre már gyermekenként húszezer, összesen havi negyvenezer forinttal csökkenthetik személyi jövedelemadójukat, esetleg a járulékukat.

Szintén döntés született már az UHT és az ESL tej forgalmi adójának csökkentéséről, a tejekre jövőre csupán öt százalék áfát számolnak fel.

A cégeknek jövőre már sem szociális hozzájárulási adót, sem szakképzési hozzájárulást nem kell fizetniük, ha nyugdíjas munkavállalót alkalmaznak. Az öregségi nyugdíj mellett dolgozóknak így mindössze egyetlen közterhet, a tizenöt százalékos személyi jövedelemadót kell leróniuk – mondta Izer Norbert. A magyarországi vállalkozások helyzetét egy másik, tervbe vett rendelkezés is javíthatja. Az őszi adójavaslat szerint a jelenlegi nyolcmillióról jövőre tizenkétmillió forintra emelkedne a legkisebb vállalkozások áfamentessége. Az érintettek komoly előnyökre tehetnek ezzel szert: egyrészt sokkal egyszerűbb lesz az adózásuk, másfelől pénzt is spórolhatnak – részletezte a szakember. A legkisebb gazdasági szereplőknek ugyanis nem kellene áfát felszámítaniuk és fizet­niük, rá­adásul áfabevallást sem kellene benyújta­niuk, miközben az érintettek összesen tízmilliárd forintnyi megtakarításon osztozhatnának. Annak pedig a tanult, kreatív szakemberek itthon tartásában lehet lényeges szerepe, hogy jövőre megemelkedhet és szélesebb kör számára is elérhetővé válhat az az adókedvezmény, amelyet a kutatással, fejlesztéssel foglalkozó munkavállalók után érvényesíthetnek a vállalkozások. Izer Norbert szerint hosszú ideje olyan adórendszer épül, amely világos, egyszerű és alacsony terheket ismer, emiatt pedig az Európai Unió­ban is versenyképes.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: PS

Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.