Pesti Srácok

A Fidesz az ügyészséghez fordul a Migration Aid párttá alakulása miatt

null

A Fidesz bevándorlásellenes kabinetje ezentúl monitoringozni fogja "a Soros-pénzek hazai áramlását", egyúttal az ügyészséghez fordul a Migration Aid párttá alakulása miatt - közölte Németh Szilárd fideszes országgyűlési képviselő pénteken Budapesten, újságírók előtt.

A Fidesz bevándorlásellenes kabinetjét vezető politikus szerint Soros György NGO-támogatásai mindig a bevándorlást támogató szervezeteknél kötnek ki. Ezért kell monitoringozniuk, hogy a "Soroséktól" Magyarországra befolyó forintok útját pontosan lássák - mondta. Németh Szilárd hangsúlyozta, több magyarországi törvény is rendelkezik az ilyen pénzek útjának átláthatóvá tételéről. Idézte továbbá a bevándorlási különadóról szóló jogszabályt, amely kötelezi a bevándorlást segítő szervezeteket az adó megfizetésére. Ezt a különadóformát a közös teherviselés egyik megnyilvánulásaként értékelte, hiszen, mint fogalmazott,

Hozzátette, a bevándorlási különadó éppúgy szolgálja Magyarország és Európa védelmét, mint a műszaki és a jogi határzár, a "Stop Soros" törvénycsomag, valamint az alkotmánymódosítás. A kormánypárti képviselő úgy folytatta, az egyik szóban forgó "álcivil szervezet" a Migration Aid, amely úgy döntött, nem hajlandó megfizetni a bevándorlási különadót, ezért párttá alakul. Emlékeztetett, az Országgyűlés igazságügyi bizottsága is foglalkozott a kérdéssel, és kérte a kormányt az ügy megvizsgálására.

PestiSracok facebook image

- közölte Németh Szilárd. Szavait azzal zárta, a Soros György által támogatott bevándorláspárti szervezetek "fondorlatos, agyafúrt lépéseire" a jövőben is megadják a megfelelő válaszokat, hogy meg tudják védeni Magyarországot, és érvényesíteni tudják a magyarok akaratát.

Forrás/fotó: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.