Pesti Srácok

A hajléktalanokat segítő törvény miatt vonultak fel a hivatásos liberális tiltakozók

A hajléktalanokat segítő törvény miatt vonultak fel a hivatásos liberális tiltakozók

A közterületen életvitelszerű lakhatást jogellenessé nyilvánító rendelkezés ellen szerveztek tiltakozó demonstrációt kortárs magyar írók A Város Mindenkié csoporttal közösen Budapesten vasárnap délután.

A budapesti Kossuth téren összegyűlt néhány száz ember előtt csaknem nyolcvan kortárs magyar író – közöttük Takács Zsuzsa, Tóth Krisztina, Kemény Zsófi, Závada Pál, Parti Nagy Lajos, Radnóti Sándor, Szabó T. Anna és Lackfi János – az életvitelszerű közterületen tartózkodás tilalmára reagáló, egy-egy táblára írt mondatát olvasta fel Gergye Krisztián és Hajmási Dávid, tiltakozva a szabálysértési törvény hétfőn hatályba lépő módosítása ellen. A demonstráción A Város Mindenkié csoport aktivistája, Erdőhegyi Márta – aki elmondása szerint lakott már albérletben, átmeneti szállón, sátorban, illetve szociális bérlakásban is – azt mondta: a büntetés nem megoldás, szerinte inkább megfelelő lakhatáshoz kellene segíteni az embereket.

A hajléktalanszállókról szólva az aktivista megjegyezte: ezek a helyek sokaknak nyújtanak fedelet, biztonságot, segítséget, de szerinte tartósabb és méltóbb megoldások kellenek a hajléktalanság megszüntetéséhez. Érthetőnek nevezte, ha nem akar egy hajléktalan ember beköltözni olyan szállókra, ahol hemzsegnek a különböző élősködő állatok, és ahol nincs saját tere. Erdőhegyi Márta szerint azzal, ha eltüntetik az utcán élő embereket szem elől, még nem oldódik meg az az alapvető probléma, hogy nincs megfelelő lakhatása több tízezer embernek. Hozzátette: az utcán élő emberek azokat a hajléktalanságban élő embereket is képviselik, akiknek a problémái nincsenek szem előtt. A szabálysértési törvény közterületen életvitelszerű lakhatást jogellenessé nyilvánító rendelkezése október 15-én, hétfőn lép hatályba.

Forrás: MTI; Fotó: Index/Huszti István

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.