Pesti Srácok

A rendőrség mulasztása miatt nem sikerült azonosítani sokáig a soroksári futónő gyilkosát

A rendőrség mulasztása miatt nem sikerült azonosítani sokáig a soroksári futónő gyilkosát

A rendőrség dolgozóinak mulasztása miatt nem vették fel a nyilvántartásba azt a mobiltelefont, amelyet annak a börtönbüntetését töltő férfinak a letétben lévő holmijai között találtak meg nemrég, akit az öt esztendeje Soroksáron meggyilkolt futónő elleni támadással gyanúsítanak. Bár az áldozat férje a hatóságnak megadta a készülék adatait, az a fentiek miatt nem került be a rendszerbe, pedig az információk alapján az elkövetőt öt év helyett akár napok alatt azonosíthatták volna – írta a Blikk.

A Blikk úgy tudja, abban az esetben, ha a rendőrség közvetlenül a harminchat évesen elhunyt Gyurik Krisztina megölése után körözni kezdi a családanya telefonját, egy hónapon belül a feltételezett tettest is elkaphatták volna, de mivel ez nem történt meg, az ügy végére csak öt évvel később kerülhet pont. A nőt futás közben érte támadás, a tettes a Soroksár és Pesterzsébet közötti bicikliútról egy közeli erdős részre vonszolta a nőt, ahol bántalmazta, majd egy kötéllel megfojtotta. A tettes a nő ruháját és telefonját is elvitte a helyszínről. A készülék papírjait, többek között a gyári számot az áldozat férje még a nyomozás elején átadta a rendőrségnek, ám az ilyenkor szokásos rutin elmaradt, vagyis az arra illetékes dolgozó nem vitte be az adatokat a rendszerbe. Így, amikor egy hónappal a bűncselekmény után a nő meggyilkolásával öt évvel később meggyanúsított R. Szilveszter betörés közben lebukott Siófokon, az ügyben eljáró rendőr hiába ütötte be a központi nyilvántartásba a férfinál talált telefonok számát, ott semmiféle egyezést nem talált. Épp ezért teljesen szabályosan kerültek a mobilok a börtönbe, amikor a sorozatbetörések miatt bevonult a rácsok mögé, és letétbe helyezte a személyes holmijait.

– mondta el a Blikknek a gyanúsított védője, Lichy József. R. Szilveszter DNS-ét megtalálták a helyszínen, mire ő saját verzióval állt elő, és azt állította, látta, amikor egy férfi bántalmazza a nőt, ezért segíteni próbált, összeverekedett a támadóval, majd továbbállt. A nyomozók szerint azonban Szilveszter DNS-mintája olyan helyekről, többek között a nő megfojtásához használt kötélről került elő, ami kizárja, hogy bárki más is jelen lett volna a helyszínen.

PestiSracok facebook image

Forrás: Blikk; Fotó: PS

Ajánljuk még

Egy kommunista feljelentéssel kezdődött: Udvaros Dorottya édesanyja pályafutását tönkretették, édesapja nem rendezhetett Budapesten

Magyar ugar 2020 október 17.
Kevesen ismerik Udvaros Dorottya néhai édesanyjának, Dévay Camillának a nevét. A színésznő pályafutása ígéretesen indult, de megtört akkor, amikor egy feljelentés után ártatlanul Kistarcsára került. Dévay Camilla az átnevelő-táborban is megpróbált nő maradni. Kiszabadulva hozzáment Udvaros Béla rendezőhöz, aki emiatt nem rendezhetett Budapesten. Később lányuk, Udvaros Dorottya az ország egyik legnépszerűbb, legsikeresebb színésznője lett, ezzel picit kárpótolta édesanyját is, akinek tönkretették a pályafutását, és már nem sokat számított, amikor később rehabilitálták. Dévay Camilla szomorú története Tóth Eszter Zsófia történész tollából.

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.