Pesti Srácok

A világ gyermeklakosságának több, mint 90 százaléka szennyezett levegőt szív

A világ gyermeklakosságának több, mint 90 százaléka szennyezett levegőt szív

A világ gyermeklakosságának nagyjából 93 százaléka szív minden nap az egészségére és a fejlődésére is komoly kockázatot jelentő szennyezett levegőt - figyelmeztet legfrissebb jelentésében az Egészségügyi Világszervezet (WHO), amely szerint 2016-ban körülbelül 600 ezer 15 éven aluli gyermek halálát okozták a légszennyezettségből eredő akut alsó légúti fertőzések.

A tanulmány a kültéri és háztartásbeli levegőszennyezettség gyermekegészségére gyakorolt hatását vizsgálta, különös tekintettel az alacsony és közepes jövedelmű országok gyermeklakosságára - olvasható a világszervezet honlapján. Az eredményeket a WHO által első ízben megrendezett Global Conference on Air Pollution and Health (Globális konferencia a légszennyezettségről és egészségről) elnevezésű, kedden kezdődő genfi találkozóhoz kapcsolódva ismertették.

A tanulmány kulcsmegállapításai közé tartozik, hogy a világon élő 15 éven aluli gyerekek 93 százaléka szív olyan levegőt, amely meghaladja a WHO levegőminőségi irányelveit a - 2,5 mikron részecskeátmérőjű - szállópor határértékére vonatkozóan. A világ alacsony és közepes jövedelmű országaiban az öt éven aluli gyerekek 98 százaléka, míg a magas jövedelmű országokban az 52 százaléka van kitéve a határérték feletti szállópor-mennyiségnek. A mutatók szerint majdnem minden tizedik öt éven aluli gyermek haláláért a légszennyezettség a felelős világszerte.

A tanulmány szerint a szennyezett levegőnek kitett várandós nők nagyobb valószínűséggel hozzák világra koraszülötten a gyermeküket. A légszennyezettség befolyásolja a gyerekek idegrendszeri fejlődését és a kognitív képességeiket, továbbá károsíthatja a tüdőfunkciót, kiválthat asztmát és rákot. A nagyfokú légszennyezettségnek kitett gyerekeknél idősebb korban fokozottabb lehet a kockázata az olyan krónikus betegségek kialakulásának, mint a szív- és érrendszeri betegségek. A szakemberek szerint az egyik ok, amiért a gyerekek különösen sérülékenyek a légszennyezettség hatásaival szemben, az, hogy gyorsabban lélegeznek, mint a felnőttek, és ezáltal több szennyező anyag jut a szervezetükbe. Emellett közelebb vannak a talajhoz, ahol a legmagasabb bizonyos káros anyagok koncentrációja, ráadásul mindennek olyan fiatal korban vannak kitéve, amikor az agyuk és a testük is még fejlődik.

PestiSracok facebook image

A világ népességének több, mint 40 százaléka van kitéve nagyfokú háztartásbeli levegőszennyezettségnek, amelyért általában a sütéshez, fűtéshez és világításhoz használt káros anyagok, valamint technológiák a felelősek. Az újszülöttekre és a kisgyermekekre fokozottabb fenyegetést jelent a háztartásbeli légszennyezettség.

Forrás: MTI; Vezető kép: Zeenews.com

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.