Pesti Srácok

Deutsch szerint Ujhelyi és társai hazaárulók – Ujhelyi ezzel szemben hazafinak tartja magát

Deutsch szerint Ujhelyi és társai hazaárulók – Ujhelyi ezzel szemben hazafinak tartja magát

Éles vita bontakozott ki Deutsch Tamás és Ujhelyi István között, melyben Deutsch szerint Ujhelyi és társai saját hazájuk ellen fordultak. A szocialista Ujhelyi azonban kikérte magának, hogy hazaáruló lenne, ő ezt inkább hazafiságnak látja. A fideszes EP-képviselő azonban egyértelműsítette, hogy mit jelent a hazaárulás és mit a hazafiság, utóbbit pedig hiába állítja magáról Ujhelyi, mégis a saját hazáját kiárusítók táborába tartozik. A képviselők a Magyarország szuverenitásának megvédéséről és a Magyarországgal szembeni rágalmak visszautasításáról szóló kormánypárti országgyűlési határozati javaslat általános vitájában szólaltak fel szerdán az Országgyűlésben.

Deutsch Tamás, a Fidesz-KDNP EP-képviselője azt mondta, 2015 óta Ujhelyi István (MSZP), Niedermüller Péter (DK), Szanyi Tibor (MSZP), Jávor Benedek (Párbeszéd), Molnár Csaba (DK) és Meszerics Tamás (LMP) legkevesebb 16 olyan javaslatot szavazott meg, amelyek a magyar emberek elsöprő többségének akaratával szemben üdvözli a tömeges migrációt, sürgeti az állandó áthelyezési mechanizmust, a kötelező betelepítési kvóta rendszerének bevezetését.

A képviselők évek óta nem a magyar emberek mellett állnak, hanem Guy Verhofstadtnak, az EP liberális frakcióvezetőjének legjobb magyarországi tanítványaiként azokkal szövetkeznek, akik a brüsszeli bevándorláspárti többséget és Soros György érdekeit képviselik, és akik bevándorlóországgá akarják tenni Magyarországot - hangoztatta.

Deutsch Tamás szerint a magyar baloldali EP-képviselők a Sargentini-jelentés megszavazásával megint hazájuk ellen fordultak, sőt, odaadóan segítették annak előkészítését is.

PestiSracok facebook image

Közölte, a magyar ellenzék EP-képviselői részei a brüsszeli bevándorláspárti csoportnak, a magyar ellenzéki képviselők a jövő évi választáson azért akarnak bejutni az EP-be, hogy a bevándorláspárti oldal részeként segítsék a határvédelem és a menekültügyi eljárások elvételét a tagállamoktól, illetve a migránsok betelepítési programjának beindítását. Mi arra készülünk, hogy ettől megvédjük Európát és Magyarországot - hangoztatta.

Ujhelyi István, az MSZP EP-képviselője ezzel szemben felidézte, 1956 decemberében Strasbourgban ülésezett a Magyar Forradalmi Tanács, míg Kéthly Anna, a Nagy Imre-kormány minisztere, Király Béla, a Nemzetőrség főparancsnoka és Kővágó József, a kisgazdapárt főpolgármestere az ENSZ-hez fordult a Magyarországon történtek miatt. Róluk az akkori állampárt azt mondta, hazaárulók - közölte. Pikáns párhuzam a volt állampárt utódpártjának képviselőjétől, akik pont a kommunizmussal szemben fellépőket nyomták el.

Azt firtatta, hogy hazaárulásnak számít-e, amikor egy politikai párt vezetője saját uniós pártcsaládjában a saját országát elítélő határozatot terjeszt elő, ahogy 2003-ban Orbán Viktor tette. Hazaárulás az, hogy ha egy politikai vezető Brüsszelben saját pártcsaládjában azt követeli, vonják meg a támogatásokat Magyarországtól, ahogy ezt 2006-ban Orbán Viktor kérte? - kérdezte.

Ujhelyi István rögzítette: ugyanúgy a nemzet részének tartja magát, mint a kormánypárti, a jobbikos képviselők. Büszke magyar vagyok - fogalmazott, azt tudakolva, csak az lehet nemzeti, aki Orbán Viktort támogatja?

Az ellenzéki politikus szerint ma az a hazafi, aki érti, hogy a magyar nemzet jövője az egységes és erős EU-ban van. A határozati javaslatban megfogalmazottakra reagálva közölte, nem támogatja az illegális bevándorlást, és véleménye szerint meg kell védeni a magyar, az uniós határokat. Támogatni fogja - folytatta - a Frontex költségvetésének növelését, illetve a közös határvédelem megerősítését anélkül, hogy átadják a magyar határőrizet jogát másnak. Kiállt a keresztény kultúra megőrzése mellett.

Forrás: MTI; Fotó: MTI

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Jól ismert figura az alvilágban a választási irodánál parádézó egyik nehézfiú

Magyar ugar 2016 február 24.
A Nemzeti Választási Irodánál kedden balhézó és a szocialista Nyakó István népszavazási kezdeményezését megakadályozó nehézfiúk közül egyikük, Krakovszky Tibor kiváló kapcsolatokat ápolt a hírhedt Koszi-klán bűnbandával – értesült a PestiSrácok.hu. „Tibike” információink szerint korábban a diósdi kettős gyilkosságban is érintett banda egyik tagja mellett testőri feladatokat látott el, ráadásul - a közösségi portálon korábban még megtalálható - egyik fotóján együtt is pózolt a bűnszervezet tagjával.