Pesti Srácok

Egyszerre van jelen az éhezés és az elhízás növekedésének problémája a világon

Egyszerre van jelen az éhezés és az elhízás növekedésének problémája a világon

Egyszerre van jelen az éhezés és az elhízás növekedésének problémája a világon - mondta Jakab István, a magyar Országgyűlés alelnöke az MTI-nek kedden Madridban, ahol az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) kétnapos madridi kongresszusán vett részt a spanyol parlament felsőházában.

A politikus nagyon fontosnak nevezte a FAO célkitűzését, miszerint 2030-ra felszámolná az éhínséget, ám véleménye szerint a számokat tekintve "a válság egyre mélyül". Felhívta a figyelmet arra, hogy ma mintegy 822 millió ember éhezik a világon, ugyanakkor 672 millió elhízott ember van, a túlsúlyosak száma pedig eléri a 1,9 milliárdot. Utóbbiak száma az elmúlt két étvized alatt megháromszorozódott - tette hozzá. Jakab István hangsúlyozta: Magyarország büszke lehet arra, amit elért az elhízás elleni küzdelem és az egészséges életmód terén, az erre irányuló kormányzati intézkedéseket ismertette felszólalásában.

A politikus beszédében kiemelte egyebek mellett a népegészségügyi termékadó bevezetését, amelynek hatására csökkent a bizonyítottan egészségügyi kockázatot hordozó magas cukor-, só- és egyes koffeintartalmú élelmiszerek fogyasztása. Továbbá szólt a közétkeztetés egészségessé tételéről szóló rendeletről is, amely bekerült az Egészségügyi Világszervezet (WHO) hatékony nemzeti szakpolitikai intézkedéseket tartalmazó gyűjteményébe is. Mint mondta, a táplálkozás kihívása a hátrányos helyzetű családok gyermekeinek élelmezését, számukra egészséges ételek biztosítását is jelenti, példaként említve a magyarországi ingyenes iskolai, valamint a szünidei étkeztetést. Utóbbira 2018-ban 23 millió forintot fordított a kormány, csaknem háromszor annyit, mint 2010-ben - hangsúlyozta.

A világ 80 országából több, mint kétszáz parlamenti képviselő részvételével zajló konferenciával kapcsolatban Jakab István nagyon fontosnak nevezte, hogy ennyire eltérő adottságú államok érdemben véleményt tudnak cserélni, megismerhetik egymás problémáit, lehetőségeit, ráadásul inspirálódhatnak egymás eredményeiből. A megismert külföldi gyakorlatok közül Chilét emelte ki pozitív példaként, ahol - mint mondta - nagy jelentőséget tulajdonítanak az oktatásnak, a felvilágosításnak, továbbá tudományos szakértők bevonásával nemzeti programot indítottak a túlsúly és az elhízás ellen. A csúcstalálkozó alkalmából a magyar Országgyűlés alelnökét fogadta Pedro Sanz, a spanyol szenátus konzervatív, néppárti alelnöke, akivel egyebek mellett a parlamenti kapcsolatok szorosabbra fűzéséről, agrárpolitikai kérdésekről és a migrációról folytattak megbeszélést.

PestiSracok facebook image

- fogalmazott Jakab István.

Forrás: MTI; Fotó: Youtube

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.