Pesti Srácok

Fegyverbiznisz, pénzmosás – őrizetben Papantoniu, a volt görög védelmi miniszter

Fegyverbiznisz, pénzmosás – őrizetben Papantoniu, a volt görög védelmi miniszter

Vizsgálati fogságba helyezte a görög bíróság Janosz Papantoniu volt görög védelmi minisztert, miután kihallgatták korrupció és pénzmosás vádjával kapcsolatban – közölte az ERT görög közszolgálati televízió szerdán.

Papantoniu és felesége bankszámláin egy csaknem hárommillió svájci frankos tételt találtak, amely a vád szerint fegyvereladási szerződésekből származik, és a hajdani miniszter a hétfői kihallgatás során nem tudott az eredetével elszámolni. Janosz Papantoniu feleségét, Sztavrula Kurakut tizenhat órás kihallgatás után szintén őrizetbe vették, az érintettek tagadták az ellenük felhozott vádakat. A görög parlament már tavaly megszavazta, hogy hozzanak létre bizottságot annak kivizsgálására, érintett volt-e a korábbi miniszter egy fegyverbeszerzéssel kapcsolatban felmerült pénzmosási ügyben.

Papantoniu a második miniszter Kosztasz Szimitisz 1996 és 2004 között hatalmon lévő kormányából, aki pénzmosás gyanújába keveredett. Elődjét, Akisz Cohacopuloszt 2013-ban találták ugyanilyen bűncselekményben bűnösnek, és a legfeljebb kiszabható húsz éve börtönbüntetésre ítélte a bíróság, idén azonban megromlott egészségi állapotára hivatkozva szabadlábra helyezték. Janosz Papantoniu tárgyalásának az időpontját egyelőre még nem tűzték ki; a politikus nem számíthat az elévülésre sem, mert az a görög törvények szerint a pénzmosásra nem vonatkozik. A volt tárcavezetőt, aki 1996-tól 2001-ig a pénzügyminiszteri tisztséget is betöltötte, korábban két alkalommal is elítélték, amiért hazudott a vagyonnyilatkozatával kapcsolatban, de büntetését egyszer felfüggesztették, egyszer pedig pénzbírságra változtatták. Amennyiben a bíróság most bűnösnek találja, akár húsz év börtönbüntetést is kiszabhat rá.

Forrás: MTI; Fotó: Ora News

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Milliárdos ingatlanvagyonnal gyarapodik tovább tatabányai családok nyomorán a „Szeviép-család” – Csinos céghálót találtunk az egykori vezér fia körül

Exkluzív 2022 május 25.
A Pesti TV Az Ügy című riportműsorában mutattuk be a tatabányai szellemtársasházat, amely tizenöt éve áll befejezetlenül. A huszonegy lakásos, a földszinten nagy irodaépületet is magába foglaló ingatlant sajátos konstrukcióban kezdték építeni 2004 után. A telektulajdonos, első számú építtető, a Környe és Vidéke Takarékszövetkezet ingatlanhasznosító cége, a Tak-Ing végelszámolás alatt áll; az építő Pólus Kft. 2007 óta felszámolás alatt; a lakásaikat előre kifizető tatabányai családok, összesen tizenöt károsult család a mai napig nem kapott vissza egy fillért sem. Közben tavaly év végén a félkész épület az egyik szeviépes érdekeltség kezébe került. A Szeviép-üggyel a PestiSrácok.hu az elmúlt években kiemelten foglalkozott; követjük a több száz kisvállalkozó csődjéért felelős, csődbűncselekménnyel vádolt milliárdosok ma is tartó büntetőperét. Megmutattuk, hogy a mai napig milyen luxusban élnek, és egy tényfeltáró cikksorozatban azt is, hogy a Szeviép csődeljárása előtt milyen elképesztő céghálót építettek fel a Szeviép-vezérek, amely cégekben immár egy-egy családtagjuk a tulajdonos. Ebben a tényfeltáró riportban azt mutatjuk meg, hogyan kerül a Szeviép-vezér B. Sándor fia Tatabányára, miként jutottak hozzá a tizenöt család anyagi megnyomorítását jelentő, milliárdos értékű ingatlanvagyonhoz, és azt is, hogy a tatabányai botrányban szereplő cég csak egy az újabb céghálóban. Körülbelül tíz milliárdos vagyont találtunk éppen csak, hogy „muzsikáló” cégekben, és mindez az egyik B.-fiú kezében fut össze.