Pesti Srácok

Hat év börtönbüntetésre ítélték a PestiSrácok.hu-n lebuktatott pedofil zenetanárt

null

Hat év börtönre ítélték azt a zenetanárt, aki a saját szervezésű nyári táboraiban fiatal lányokat molesztált. A botrányra elsőként a PestiSrácok.hu derített fényt, amikor megírtuk: a szülők lebuktattak, majd a rendőrök őrizetbe vettek egy paksi zenetanárt, akit kiskorú sérelmére elkövetett szexuális bűncselekmény miatt jelentett fel egy édesanya. A férfi a kiskorúakkal együtt aludt egy táborozáson, sátrakban. A lányokat simogatta, puszilgatta, több esetben szájon is csókolta. A férfit örökre eltiltották a pedagógus-pályától is.

Elsőként a PestiSrácok.hu adott hírt arról a paksi zenetanárról, aki egy saját szervezésű nyári tábor keretein belül kiskorú lányokat molesztált. A férfit feljelentő édesanya portálunknak így nyilatkozott az eset megtörténte után:

Mint mondta, 2015 novemberében olvasott bele először a kislány naplójába, ekkor olvasta a megrendítő történetet is a zenetanárral kapcsolatban. Február 19-én tette meg az édesanya a feljelentést és elmondása szerint május 5-én következett be az "áttörés", amikor a kislány kiöntötte a lelkét a bíróságnak és az igazságügyi szakértőnek. A vallomásból kiderül, hogy a zenetanár a táborban a kislányokkal közös sátorban aludt. Az első héten az érintett kislány még csak arra ébredt, hogy simogatja a férfi, a tábor második felében azonban már ennél tovább merészkedett, ami már bűncselekménynek minősíthető.

PestiSracok facebook image

A Komlói Rendőrkapitányság szexuális visszaélés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt 2016. június 28-án a férfit kihallgatását követően bűnügyi őrizetbe, majd a bíróság 2016. június 30-án előzetes letartóztatásba helyezte. A TV2 Tények információja szerint a férfit 2018 szeptemberében jogerősen hat év letöltendő börtönbüntetésre ítélték.

Forrás: PS, Tények; Vezető kép: patriota.info (képünk csak illusztráció)

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.