Pesti Srácok

Kásler: Az egészségügy nem üzlet

Kásler: Az egészségügy nem üzlet

A kormány álláspontja világos, az egészségügy nem üzlet - mondta a Magyar Hírlapnak az emberi erőforrások minisztere, hozzátéve, hogy egységes állami ellátási rendszerben gondolkodnak, amelyben a közegészségügy keretein belül mindenki számára biztosított minden típusú ellátás, díjmentesen.

Kásler Miklós a lap pénteki számában megjelent interjúban kiemelte, a kormány nem szűkíteni, hanem bővíteni akarja az ingyenesen elérhető ellátások körét. Hozzátette, sok pontja van a magán- és az állami egészségügy szétválasztásának, amelyen jelenleg is dolgoznak, a folyamatnak részei a törvényhozási feladatok, finanszírozási változtatások és szervezési kérdések. A központi elem mégis az, hogy meg kell határozni, kik dolgoznak a magánellátásban, és a tevékenységüket pontosan hol végzik és mit csinálnak.

A kórházak jelenleg 46 milliárd forintra rúgó összadósságával kapcsolatban hangsúlyozta, az államnak tulajdonosként garantálnia kell, hogy az egészségügy a nehézségekkel és az esetleges hibákkal együtt is működőképes legyen. Emlékeztetett arra, hogy 2010 óta 130 milliárd forintról csaknem a harmadára sikerült lecsökkenteni a kórházak év végi adósságát.

Beszélt arról is, hogy a felsőoktatásban híve a kancelláriának, az egészségügy azonban nem ugyanaz. Hozzáfűzte, hogy a kórházakban már dolgoznak költségvetési felügyelők.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: Horváth Péter Gyula/MTI

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.