Pesti Srácok

Kovács Zoltán: Hazugságokat terjeszt Magyarországról a liberális média

null
Kovács Zoltán kormányszóvivő, a Nemzetközi Kommunikációs Iroda vezetőj 2017.12.19. Fotó: Horváth Péter Gyula

A Sargentini-jelentés és annak visszhangja az állatorvosi lova annak, hogy mennyire aszimmetrikus médiatérben kell dolgoznia a magyar kormánynak – hangsúlyozta Kovács Zoltán. A kormányszóvivő a Magyar Időknek adott interjúban elmondta: a Soros György alapítványai által támogatott NGO-k és honlapok magukat újságírónak kiadó politikai aktivistái is ezt a torz kommunikációt szolgálják. Úgy látja: az Európai Unióban uralkodó kettős mérce miatt a magyar álláspont terjesztésének hatékony eszköze a közösségi média, a blogok, a Facebook és a Twitter, a Kormányinfó pedig mára viszonyítási ponttá vált.

A kormányszóvivő Magyarországról, arról, hogy hazánk megítélése milyen a nemzetközi sajtóban, elmondta, a fősodorhoz tartozó európai médiát vizsgálva negatív. Azonban most, hogy gyakorlatilag elkezdődött az európai parlamenti kampány, nyugaton is megjelentek olyan írások, amelyek elismerik: a magyar álláspont a migráció, Európa jövője kapcsán konzisztens.

– jelentette ki Kovács Zoltán, aki hozzátette: az említett fősodratú média többsége ugyanazokkal a klisékkel és kifejezésekkel dolgozik most is, mint amikor a magyar médiatörvényt bírálták. Ezek a klisék egymásra halmozódtak. Tőlük túl sok megértést, kegyelmet nem lehet várni. Ezekben a médiumokban – ha egyáltalán közlik a magyar kormány álláspontját – megnyilvánulni, korrekten tájékoztatni anélkül, hogy az ne egy általuk meghatározott kontextusban jelenjen meg, nem lehet. Amiben előreléphetünk, azok a világszerte terjedő új médiafelületek. A magyar álláspont terjesztésének hatékony eszköze a közösségi média.

PestiSracok facebook image

Sargentini csak Soros bloggereinél tájékozódott Magyarországról

A kormányszóvivő az interjúban részletezte az aszimmetrikus médiatér működését, és arról elmondta, hogy magukat függetlennek nevező médiumok pattantak ki a semmiből, például az Átlátszó, a G7 vagy a Direkt36. A politikus szerint ezeknek az internetes oldalaknak semmi közük az újságíráshoz, semmiféle olyan formátummal nem rendelkeznek, ami lehetővé tenné, hogy az olvasottságukból adódóan bevételük legyen. Az ezeken az oldalakon megjelenő írásokat nem újságírók, hanem politikai aktivisták készítik, akiknek elfogultságuk fiatal koruk ellenére is nyomon követhető évekre visszamenőleg. Bevételi forrásaik árulják el valós énjüket: az Átlátszó például egy Soros-blog. Egyértelmű politikai eszközként a bosszút és a lejáratást szolgálják. Az aszimmetriát erősíti, hogy egy nemzetközi hálózat részeként működnek. Sargentini képviselő asszony a magyar kormánnyal való hivatalos kapcsolatfelvétel helyett ezeket a médiumokat kereste fel, illetve azokat az NGO-kat, amelyek az említett aszimmetrikus médiatér aktív résztvevői.

Viszonyítási ponttá vált mára a Kormányinfó

Kovács Zoltán az interjúban úgy vélekedett, hogy a kormánynak nemcsak az ellenzéki médiával, hanem azokkal az ellenzéki NGO-kal is szembe kell néznie, amelyeknek hamis üzenetei károkat okoznak. Ezek romaügyben vagy az antiszemitizmus kapcsán rendszeresen olyan vádakat hangoztatnak Magyarorszgról, amelyeket minden mértékadó cigány-, illetve zsidószervezet, de az OECD jelentései is cáfolnak. Ez egy olyan baloldali, liberális médiatúlsúly a világban, amellyel szemben a kormányzat eszközei végesek. A politikus a hungarikumnak számító Kormányinfóról elmondta, olyan felületet hoztak létre, ahol egyértelműen, kompetensen lehet arról nyilatkozni, hogy mit mi végre tesz a kormány, miért és hogyan dönt egyes kérdésekben. A műfaj élő volta miatt formabontó, és sok szempontból veszélyes műfaj. Kovács Zoltán szerint a Kormányinfó mára viszonyítási ponttá vált.

Forrás: Magyar Idők; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.