Pesti Srácok

Közösen lépnek föl a V4-ek az uniós befizetések ügyében

Közösen lépnek föl a V4-ek az uniós befizetések ügyében

Közösen lépnek fel a V4-ek az uniós befizetések ügyében, szorgalmazzák a 2021 és 2027 közötti uniós pénzügyi keret átalakítását, és folytatják a közös nagyberuházások előkészítését - nyilatkozta Varga Mihály pénzügyminiszter az MTI-nek telefonon a Globsec Tatra Summit 2018 konferenciáról.

A tárcavezető közölte, hogy vitára számít az évente Szlovákiában tartott rendezvény pénzügyminiszteri találkozóján, ahol a V4-államok tárcavezetői Franciaország és Németország, valamint az EU soros elnöki tisztét betöltő Ausztria pénzügyminisztereivel egyeztetnek. Varga Mihály a megbeszélés egyik legfontosabb kérdésének nevezte a 2021 és 2027 közötti időszak többéves pénzügyi keretét (Multiannual Financial Framework, MFF), amely - mint mondta - az Európai Bizottság javaslata alapján hátrányosan érinti Közép-Európát. A visegrádi országok más szerkezetű uniós költségvetést javasolnak; pénteken aláírt közös nyilatkozatuk arra is kitér, hogy az átalakítás miatti hiányokat milyen forrásokból lehet pótolni - közölte.

Az uniós forrásokat nem a térség büntetésére, hanem felzárkóztatására kell használni - fogalmazott a pénzügyminiszter. Magyarország méltányos, egyszerű és átlátható bevételi rendszert szorgalmaz a bruttó nemzeti jövedelmen (GNI) alapuló befizetésekből és a saját forrásokból. Az arányos teherviselés elvének ez felel meg a leginkább és ez tükrözi a legjobban a tagállamok gazdasági erejét is, ezért a GNI-alapú saját forrás arányát nem szabad csökkenteni - hangsúlyozta.

Ismertette egyúttal, hogy a konferencián az Európai Beruházási Bank prezentációt tartott, mivel a visegrádi országok közös nagyberuházásainak új támogatási lehetőségekre van szükségük. A négy országnak többek között a gyorsvasúti összeköttetés, az autópályák összekapcsolása és az energiahálózat észak-déli összekötése érdekében lehet szükségük magántőkén alapuló forrásokra is - tette hozzá. Megjegyezte, hogy Szlovákia nyitott a magyar V4-elnökség alatt indított fő projektek, köztük a nagysebességű vasúti kapcsolatok megteremtéséről szóló egyeztetések folytatására.

PestiSracok facebook image

A Pénzügyminisztérium pénteki közleménye szerint Varga Mihály a rendezvényen közölte azt is, hogy Magyarország ellenzi a vámbeszedési kulcs 10 százalékra csökkentését, mivel a vámbeszedési költségek fedezésére Magyarországnak a többi tagországhoz hasonlóan szüksége van a 20 százalékos arány fenntartására. Kijelentette továbbá, hogy a magyar álláspont szerint a digitális vállalatoknak is részt kell vállalniuk a közteherviselésből, az általuk megtermelt jövedelmek után adót kell fizetniük. Magyarország ezért - tette hozzá - csak olyan uniós megoldásokat támogat, amelyek nem járnak a társasági adó harmonizációjával, nem sértik a kettős adóztatási és kereskedelmi egyezményeket. A tárcavezető kiemelte, hogy a digitális vállalatok adóztatását uniós szinten nem lehet rendezni, ezért globális együttműködést szorgalmazott a legfőbb kereskedelmi partnerekkel.

Varga Mihály a közlemény szerint hangsúlyozta, hogy a visegrádi országok a stabilitást és a gazdasági növekedést képviselik az EU-ban, a közösség jövőjéről szóló párbeszédben ezért érdemben és egyenlő partnerként kell részt venniük. A V4-ek gazdasági növekedése jóval meghaladja az uniós átlagot, a visegrádi országok Európa gazdasági növekedésének motorját jelentik a pénzügyminiszter szerint - írták.

Forrás: MTI; Fotó: Politico Europe

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Jól ismert figura az alvilágban a választási irodánál parádézó egyik nehézfiú

Magyar ugar 2016 február 24.
A Nemzeti Választási Irodánál kedden balhézó és a szocialista Nyakó István népszavazási kezdeményezését megakadályozó nehézfiúk közül egyikük, Krakovszky Tibor kiváló kapcsolatokat ápolt a hírhedt Koszi-klán bűnbandával – értesült a PestiSrácok.hu. „Tibike” információink szerint korábban a diósdi kettős gyilkosságban is érintett banda egyik tagja mellett testőri feladatokat látott el, ráadásul - a közösségi portálon korábban még megtalálható - egyik fotóján együtt is pózolt a bűnszervezet tagjával.