Pesti Srácok

Macron máris kormányátalakításra kényszerül

Macron máris kormányátalakításra kényszerül

Emmanuel Macron francia államfő új lapot kíván nyitni a kormányzásban a belügyminisztere és egyik legfőbb politikai szövetségese, Gérard Collomb lemondását követően, ezért előrehozza a jövő tavaszra tervezett kormányátalakítást - értesült a Le Journal du Dimanche (JDD) című vasárnap megjelenő hetilap.

A francia elnök - akinek népszerűsége a mélypontjára süllyedt a Benalla-ügy, majd három minisztere távozása után - Édouard Philippe miniszterelnökkel együtt új lendületet szeretne adni politikájának kormánya átalakításával. A kormány tagjai többségében a civil szférából érkezett technokraták.

- idézett a lap egy kormányhoz közeli forrást. A JDD úgy tudja, hogy öt és tíz közé tehető azon tárcák száma, amelyek élén változás várható, s egyes minisztériumok hatásköreit is átalakítják.

PestiSracok facebook image

A tervezett forgatókönyv szerint Édouard Philippe miniszterelnök a hét elején benyújtja kormánya lemondását, majd az államfő ismét őt nevezi ki miniszterelnöknek, ő pedig a legitimációja megerősítésére bizalmi szavazást fog kérni a nemzetgyűlésben, ahol Emmanuel Macron pártjának, a Köztársaság Lendületbennek abszolút többsége van, ezért a szavazás csak formalitás lesz. Azt követően viszont a miniszterelnöknek alkalma lesz beszédet mondani a képviselők előtt az új kormány irányvonaláról, és egyértelművé tenni a hatalom szándékait a jövő májusi európai parlamenti választások előtt.

A lap szerint biztosra vehető Francoise Nyssen kulturális miniszter távozása, ő visszatér az általa alapított Actes Sud könyvkiadó élére. Várhatóan Stéphane Travert is otthagyja az agrártárcát, Jacques Mézard a felzárkóztatási minisztériumot, távoznak a belügyminisztérium államtitkárai is, valamint Frédérique Vidal felsőoktatási miniszter. A Le Parisien című napilap úgy tudja, hogy a köztársasági elnök Nicole Belloubet igazságügyi miniszter leváltását is tervezi. A belügyi tárca élére a nagyközönség számára ismeretlen 53 éves Jean Castex tűnik a JDD szerint a legesélyesebbnek, aki Nicolas Sarkozy államfősége (2007-2012) idején az elnöki hivatal helyettes vezetője volt, jelenleg a nagy franciaországi sporteseményeket, köztük a 2024-es párizsi olimpiai játékokat előkészítő tárcaközi bizottságot vezeti. Elemzők szerint a kormányban csak azok a technokraták maradhatnak, akik nemcsak a szakterületükön, hanem politikailag is bizonyították rátermettségüket az elmúlt másfél évben, miután az EP-választások előtt a korábbiaknál várhatóan homogénebb kormány valamennyi tagját be kívánja vetni Emmanuel Macron a franciákat leginkább érintő kérdésekről hozott döntések (munkanélküliség, adópolitika, migráció), illetve a reformok elmagyarázására.

Forrás/fotó: MTI

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Jól ismert figura az alvilágban a választási irodánál parádézó egyik nehézfiú

Magyar ugar 2016 február 24.
A Nemzeti Választási Irodánál kedden balhézó és a szocialista Nyakó István népszavazási kezdeményezését megakadályozó nehézfiúk közül egyikük, Krakovszky Tibor kiváló kapcsolatokat ápolt a hírhedt Koszi-klán bűnbandával – értesült a PestiSrácok.hu. „Tibike” információink szerint korábban a diósdi kettős gyilkosságban is érintett banda egyik tagja mellett testőri feladatokat látott el, ráadásul - a közösségi portálon korábban még megtalálható - egyik fotóján együtt is pózolt a bűnszervezet tagjával.