Pesti Srácok

Meggyőződése szerint hite és konzervatív értékrendje mentette meg a megtámadott futónőt

null

Nem divat már az a családmodell, ahol a férfi a család papja, vezetője – fejtette ki a vasarnap.hu-nak adott interjújában Makai Viktória, az a nő, akit október közepén futás közben támadott meg egy férfi, aki durván bántalmazta és meg akarta erőszakolni a két gyermeket nevelő édesanyát. Viktória hozzátartozóihoz hasonlóan istenfélő ember, és ennek tulajdonítja, hogy férje megérezhette a bajt, elé sietett, és így megakadályozta a nagyobb bajt.

Makai Viktória a vasarnap.hu-nak adott interjújában egyebek mellett elmondta, hogy a támadás borzalmas pillanataiban sem ingott meg a hite, sőt érezte, hogy Isten vele van, nem érezte elhagyatottnak magát. Az édesanya – aki többszörös magyar bajnok, ultramaratonista – azt ugyan még nem tudta értelmezni, hogy ha feltétel nélkül bízik a Mindenhatóban, akkor mindez miért történhetett meg vele, de úgy vélekedik, Isten azzal segített neki, hogy a megfelelő pillanatban útnak indította a férjét hozzá. A családfő érkezése miatt a támadó nem tudta elkövetni azt, amit eltervezett, azonban addigra csúnyán összeverte áldozatát. A menekülő elkövető elveszítette a holmiját futás közben, egyebek mellett a lakcímkártyáját is, így a rendőrök hamarosan a lakásán el tudták fogni. A sportolónő elmondta, "mekkora csalódás volt számára, hogy a támadás alatt nem álltak meg az autók". Makai Viktória úgy vélekedett, hogy ha családjával nem a fenti elvek szerint élnek, és ő egy liberális, feminista, karrierista nő lenne, akkor nem biztos, hogy a férje megérzi a bajt, és nem sietett volna megmenteni őt.

Forrás: vasarnap.hu; Fotó: hirmagazin.eu

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.