Pesti Srácok

Németh Szilárd: A rezsicsökkentés a mai napig segíti a családok, a nyugdíjasok megélhetését

Németh Szilárd: A rezsicsökkentés a mai napig segíti a családok, a nyugdíjasok megélhetését

A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal jelentése azt igazolja, hogy a rezsicsökkentés a mai napig segíti a családok, a nyugdíjasok megélhetését - hangoztatta a Fidesz alelnöke, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára hétfői budapesti sajtótájékoztatóján. Németh Szilárd kiemelte, a dokumentumokban az olvasható, hogy a lakossági hátralékok a villanyszámlák esetében 45, a földgázszámlákat tekintve 75, a távhőszolgáltatási számlák vonatkozásában pedig 35 százalékkal mérséklődtek 2013 és 2018 között.

A nagyobbik kormánypárt alelnöke ezt nagyon szép eredménynek nevezte, amely mutatja, hogy minden területen megvalósult, amit elhatároztak és 2013. január 1-jétől véghez vittek.

- tette hozzá.

PestiSracok facebook image

A villanyáram, a földgáz és a távhő ára egyaránt csaknem 25 százalékkal mérséklődött 2013-2014-ben a megelőző időszakhoz képest. Ennek köszönhetően 1400 milliárd forint maradt az embereknél, tehát egy család évente átlagosan 170 ezer forintot tud spórolni - ismertette Németh Szilárd.

Szavai szerint a 2010-et megelőző időszakban 8 év alatt 15-ször emelték a háztartási energiaszolgáltatások árát: a villanyé kétszeresére, a gázé háromszorosára növekedett.

Úgy fogalmazott, hogy a Gyurcsány-Bajnai-kormányok képviselői, de még a jobbikosok sem szavazták meg a rezsicsökkentést megalapozó döntéseket, egyik törvénymódosítást sem.

A Fidesz alelnöke szerint a jelenleg ellenzékben lévők mindig ezt a politikát folytatják: nem Magyarország, a lakosság érdekeit képviselik, hanem az idegen cégekét.

- fogalmazott. Úgy folytatta, hogy az energiafüggőséget is megalapozták.

- részletezte.

Németh Szilárd azt mondta, hogy Bajnai Gordon akkori miniszterelnök 2010-ben még a gázártámogatást is megvonta a magyaroktól az IMF kérésére. Ezzel szemben ők 2010-ben befagyasztották, majd néhány évvel később csökkentették a díjakat, így Európa legdrágább ellátórendszere a legolcsóbbá vált - hangoztatta az alelnök.

- fűzte hozzá.

Kérdésre felelve Németh Szilárd úgy fogalmazott, hogy természetesen a következő években is ugyanez a tendencia várható, ugyanilyen olcsó marad az energia. Egy Ukrajnára vonatkozó felvetésre azt hangoztatta, hogy nem a magyar fél álláspontjának kell változnia: a külügynek minden szinten Magyarország érdekeit kell szolgálnia.

- jelezte.

Németh Szilárd - egy kérdésre - a novemberben újrainduló Otthon melege programot rendkívül sikeresnek, Európában, sőt, a világon egyedülállónak nevezte.

Forrás: MTI; Fotó: Koszticsák Szilárd/MTI

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.