Pesti Srácok

Orbán Balázs: Kommunista szalámitaktikázás megy a Néppárttal szemben

Orbán Balázs: Kommunista szalámitaktikázás megy a Néppárttal szemben

Az ország kipécézése azért történt, mert a magyar kormány által követett politika – nemzetiérdek-központú, bevándorlásellenes, családbarát, adócsökkentés-párti intézkedésekkel – nem felel meg annak a politikai klímának, ami az Európai Parlamentben uralkodik. Ezt Orbán Balázs, a miniszterelnökség miniszterhelyettese mondta a Hetek című országos közéleti hetilapnak adott interjúban. Szerinte az EP többségéhez tartozó képviselőknek az a félelmük, hogy a Magyarország által képviselt politika - legfőképp a bevándorlás-ellenesség - el fog terjedni a kontinensen, s ezt mindenképpen meg akarják akadályozni.

A Néppárton belül egyre nagyobb tábora van a Fidesz kizárását követelő erőknek; Orbán ezt egy megosztási taktikának tartja. „A kommunizmusban ugyanezt a műveletet leszalámizásnak nevezték, amelynek lényege, hogy meg akarják osztani a Néppártot azért, hogy lehetőleg ne ő legyen a legerősebb erő” - véli a miniszterhelyettes. Orbán Balázs szerint a magyar kormány úgy kalkulál, hogy a Néppárttól jobbra lévő erők a májusi parlamenti választást követően meg fognak erősödni, mert a Néppárt rosszul reagál a kihívásokra. Szerinte nagyon hasonló a helyzet ahhoz, ami a német politikában történik, ahol – így Orbán Balázs – az átlagemberek jobbra, a CDU pedig továbbra is balra tolódik, mindez egy jobbra álló erő megerősödését fogja eredményezni. A Fidesz ezért szeretné a Néppártot megreformálni, és a Néppárt vezetőinek a figyelmét felhívni arra, hogy ezekre a mozgásokra reagálni kell, mégpedig egy konzervatívabb, még inkább kereszténydemokrata irányba történő elmozdulással.

Orbán szerint a Fidesz terve „egyértelműen a Néppártban maradás”, és az, hogy a Néppártban ne a bevándorláspárti politika uralkodjon, hanem az Európa védelmére irányuló szándékok erősödjenek meg. Orbán Balázs szerint csak látszólag változott meg Merkel kancellár migráció-ügyi álláspontja. Mint mondta, ha megnézzük a mögöttes szakpolitikai döntéseket, akkor azok alapján az látszik, hogy nem történt változás: az uniós intézményrendszer ugyanúgy a bevándorlásban látja a kontinens jövőjét, mint tette azt 2015-ben. Arra a kérdésre, hogy miért költ ma Magyarország ugyanannyit az illegális migráció elleni küzdelemre, mint 2015-ben, amikor százezrek érkeztek a magyar határra, miközben ma nincs érdemi bevándorló-tömeg a magyar-szerb határon, Orbán Balázs azt válaszolta: azok a területek, ahonnan a potenciális bevándorlók érkeznek, továbbra is instabilak. Csak Törökországban több, mint 4 millió menekült és illegális bevándorló tartózkodik, csak a balkáni útvonalon több tízezer ember van, s Észak-Afrika kulcsállamaiból továbbra is milliók akarnak Európába jutni. Éppen ezért szerinte nagyon fontos az, hogy a Magyarország déli határán lévő védelmi rendszer sértetlen és intakt maradjon.

Az európai ügyészséghez történő magyar csatlakozás elutasítását firtató kérdésre Orbán úgy reagált: szuverenitási probléma, hogy ha nemcsak a bírói rendszer egyes elemeit helyezzük nemzetek feletti szintre, hanem magát a vádemelést is. Szerinte probléma, hogy míg az Osztrák–Magyar Monarchia arra épült, hogy volt közös külügy, közös hadügy és az ahhoz tartozó közös pénzügyek, és minden más nemzeti hatáskörbe tartozott, addig a mostani Európai Unióban ezzel szemben az a divat, hogy minden közös, kivéve a külügy, hadügy meg a pénzügy. Érdemes azt átgondolni, hol van értelme az együttműködés elmélyítésének, és hol nincs – tette hozzá. Azt is elmondta: Magyarország régóta támogatja a közös európai hadügy létrehozását, mivel jelenlegi formájában az Európai Unió nem képes katonai és külpolitikai szempontból globálisan vagy legalább regionálisan aktív alakító tényezőként fellépni, miközben a legtöbb Európát sújtó problémának – például a migrációnak – komoly biztonságpolitikai vetülete van.

PestiSracok facebook image

Az azzal kapcsolatos kérdésre, hogy miért ápol szorosabb kapcsolatot Magyarország az Erdogan-rezsimmel, mint a legtöbb uniós tagállam, Orbán Balázs azt válaszolta: Magyarország akkor lehet sikeres, ha a legnagyobb és legfontosabb globális szereplők is érdekeltté válnak ebben, ehhez pedig normális kapcsolatot kell fenntartani velük. Mi ugyanígy állunk az amerikai, az orosz, a kínai és a török kapcsolatokhoz, amelyek mind nagyon fontosak számunkra – tette hozzá. Gül baba türbéjének az Erdogan-látogatással egybekötött felavatásával kapcsolatban Orbán elmondta: ha Törökországnak fontos az, hogy egy ilyen, egyébként valóban szép és Orbán szerint Budapesthez méltó kulturális emléket fel kell újítani, akkor ez nem egy olyan cél, amit el kell lehetetleníteni, hanem olyan, amit érdemes támogatni.

Forrás: Hetek; Vezető kép: Horváth Péter Gyula/PS
Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.