Pesti Srácok

Sólyom László, a kirakat-konzervatív

null

Sólyom László valódi énjét leleplező írást tett közzé a Tűzfalcsoport blog. Sólyom a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, az írás azonban a volt köztársasági elnök posztjához méltatlan szerepét rója föl.

Sólyom korábban volt köztársasági elnökhöz méltatlan módon exponálta magát marginális ellenzéki kezdeményezések, politikai akciók kapcsán. Ilyen volt például a kudarcos kockás inges tanármegmozdulás. A bánáti bazsarózsák hős védelmezője a közvélemény egy részében – főleg konzervatív oldalon – teljesen elvesztette a hitelét, hiszen egy volt köztársasági elnöknek is a nemzet egységét kellene kifejezni nyilvános közéleti ténykedése során. Sólyomnál ez rég elveszett.

Mint korábban a Tűzfalcsoport megírta, míg a Magyar Tudományos Akadémia a függetlenségéért és a szakmai hitelességéért folytat küzdelmet, az MTA Jogtudományi Intézete valóságos ellenzéki kerekasztalt hozott össze.

Jakab András, a Jogtudományi Intézet egykori igazgatója – Sólyomhoz hasonlóan – több ellenzéki fórum, így az Eötvös Csoport és a Szalay Kör környékén is felbukkant már. Egy Sólyom László, korábbi köztársasági elnök és Jakab András, az MTA Jogtudományi Intézetének korábbi igazgatója által moderált előadásra, a „Politika és a katolicizmus” címmel rendezett szeánszra várta nemrég az érdeklődőket az álkonzervatív Eötvös Csoport.

PestiSracok facebook image

Igen ritkák azok az esetek, amikor egy konferenciáról szóló beszámoló esetében a moderátorok személyét és az általuk elmondottakat érdemes kiemelni, de a kormánypártisággal nehezen vádolható Index címlapján olvasható beszámoló is világosan rámutatott, hogy a beszélgetés valódi főszereplője Sólyom László volt.

A kirakat-konzervatív Sólyom által elmondottakat értelmezve, az itt felsorolt - unalomig ismételt- pontokat olvashatták ki az esemény résztvevői:

Különösen érdekes, hogy Sólyom részletesen kitért a keresztényi családmodell kérdéskörére. A köztársasági elnökként a környezetvédelmi eszményképekhez ragaszkodó Sólyom jelentős energiákat fordított monológjában a keresztény családmodell eszményképének és létjogosultságának megkérdőjelezésére. Az egykori köztársasági elnök fegyverhordozójáról, Jakab Andrásról a Tűzfalcsoport egy korábbi írásában már értekezett: bemutatták, hogy a sokak által sértett tudósként aposztrofált jogász milyen nagy vehemenciával támadta a házasság férfi és nő közötti alkotmányos meghatározását.

Sólyom és Jakab között további egyetértési pont, hogy közösen álltak ki a Soros által finanszírozott CEU mellett, figyelmen kívül hagyva a Tűzfalcsoport blog által nyilvánosságra hozott és nagy médiavisszhangot kiváltó dokumentumokat.

A cikk szerzője ismét utal rá, hogy a rendszerváltás időszakában a Soros Alapítvány két kulcsembere, Vásárhelyi Miklós és Dornbach Alajos szabad demokrata színekben fontos politikai szerepet vállalt - egyikük a budapesti pártlista Göncz Árpád utáni második embereként, majd a parlament külügyi bizottságának alelnökeként, másikuk házelnökhelyettesként. Sólyom László, az Alkotmánybíróság elnöke, mint emlékezetes, alig egy éve még az alapítványi Demokrata-pályázat külsősként felkért programirányítója, míg Fodor Gábor, az országgyűlés Emberi Jogi, Kisebbségi és Vallásügyi Bizottságának elnöke ugyanezen program asszisztense volt.

Sólyom László szánalmas megfelelési kényszerét összevetve a hazai ellenzék siralmas állapotával és Soros ismert módszereivel, egyre világosabban rajzolódik ki az a jól ismert sorosista forgatókönyv, amely szerint gyenge és megalkuvó konzervatívokon keresztül próbálják átjátszani a jobboldali választópolgárok szavazatait a Soros-hálózat gazdagítására. Elég csak megnézni, ahogy Soros befolyása alá gyűrte az Európai Néppárt jelentős részét és bevándorláspárti álláspontra térítette őket.

A Sólyom környezetét ismerő informátorok véleményével kiegészítve a fenti sorokat, nem lennénk meglepve, ha a jövőben egyre markánsabb megnyilatkozásokon és baloldali médiahátszélen való siklóernyőzésen kapnánk rajta a korábbi köztársasági elnököt. A Sólyom Lászlót kihasználó erők már tervezik a jövőt.

Forrás: Tűzfalcsoport blog; Fotó: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.