Pesti Srácok

Soros fia megmondja, hogy kire szavazzanak az emberek

null

Véleménycikket írt a New York Times-ba Alexander Soros, Soros György fia azzal kapcsolatban, hogy az utóbbi napokban nemcsak édesapjának, de Barack Obama volt amerikai elnöknek, Hillary Clintonnak és több más amerikai közéleti szereplőnek is csőbombát küldtek ismeretlen tettesek - írja a 24.hu. Soros György fia a helyzetért felelős erőket is megnevezi, Trump és Orbán Viktor a főgonosz az ő meglátása szerint.

Alexander Soros szerint azonban ennek ellenére nagyon ijesztő a helyzet, mert nemcsak az ő családja, szomszédai, kollégái, barátai vannak veszélyben, de egész Amerika jövője is.

Felidézi, hogy Sorosék számára nem újdonság az üldözöttség, hiszen az édesapja családja a náci megszállást hamis papírokkal tudta túlélni, amikor pedig a kommunisták kerültek hatalomra, Londonba menekültek.

PestiSracok facebook image

Soros György tudja, hogy sokak szemét szúrja az, hogy ugyan tevékenysége jótékony célú, széles értelemben véve mégis politikai jellegű, ezért sok, antiszemita támadás is éri őt. Ez már korábban is így volt, de 2016 óta valami megváltozott, jegyzi meg Alexander Soros, mert a támadások már nemcsak a szélsőségek felől érkeztek, hanem a politika fősodrából is, ideértve Donald Trumpot és a magyar kormányt.

Most pedig elérkeztünk a bombatámadásokhoz, amelyeknél ugyan nem lehet kizárni az egyén felelősségét, de a helyzet eldurvulásában közrejátszott az is, hogy a politikában divat lett démonizálni az ellenfeleket.

Alexander Soros szerint olyan új utat kell találni a politikai diskurzusban, ehhez pedig az első lépés az, hogy az emberek ne szavazzanak olyan politikusokra, akik felelősek a demokratikus intézmények lebontásáért.

Forrás: 24.hu; Fotó: Getty Images