Pesti Srácok

Tarlós a legnépszerűbb, elégedettek vele a budapestiek

Tarlós a legnépszerűbb, elégedettek vele a budapestiek

Ha Tarlós István újra indul a főpolgármester-választáson, minden esélye megvan arra, hogy harmadszorra is győzzön: a budapestiek 45 százalékának szavazatában biztos lehet. A Nézőpont Intézetnek a Magyar Idők számára készített legfrissebb budapesti közvélemény-kutatása alapján a feltételezhető siker oka, hogy Tarlós István 11 százalékponttal népszerűbb, mint a kormánypárt.

A Nézőpont Intézet szeptemberi közvélemény-kutatása alapján a Tarlós Istvánnak mért támogatottsággal szemben egy eddig még meg nem nevezett baloldali közös jelölt 30 százalékot tudna maga mögé állítani. Az elképzelt ellenzéki polgármester-jelölt még az LMP-s jelölt 8, valamint a jobbikos jelölt 6 százalékát beleszámítva sem tudná megelőzni a Fidesz-KDNP ma megnevezett jelöltjét. Nem beszélve arról, hogy az összefogó pártok támogatottságának összeadódása korántsem egyértelmű, sőt, valószínűtlen. A 11 százaléknyi rejtőzködőt is figyelembe véve Tarlós nagyjából ugyanazt a 49 százalékos eredményt érheti el, mint 2014-ben.

Minden társadalmi csoportban legalább kétharmad azoknak az aránya, akik az elmúlt nyolc évben előrelépést tapasztaltak Budapesten, összességében pedig a fővárosiak 71 százaléka vélekedett így. Még a baloldaliak többsége (53 százalék) is ezen az állásponton van, de a Jobbik táborának nagyobb része is (56 százalék) fejlődést érez 2010 óta. A kormánypártok táborában pedig tulajdonképpen nincsenek olyanok, akik elégedetlenek lennének a főpolgármester munkájával.

Felborultak az erőviszonyok a szétforgácsolódott ellenzékben

PestiSracok facebook image

A fővárosi pártpreferencia-adatokból kiderül az is, hogy Tarlós István 11 százalékponttal népszerűbb a Fidesz-KDNP-nél a fővárosban. A Fidesz KDNP-nek a biztos szavazókon belül 34 százalékos támogatottsága van, de a hivatalban lévő főpolgármester az MSZP-tábor és az LMP-szavazók 14, illetve 16 százalékát is maga mögött tudhatja. Az ellenzék darabokban hever a fővárosban, a legerősebb kormányellenes párt a Momentum Mozgalom (10 százalék), őt követi a Demokratikus Koalíció (9 százalék), illetve a Magyar Kétfarkú Kutya Párt és a Jobbik (8-8 százalék), az MSZP és a Párbeszéd 6-6 százalékon áll a fővárosban, az LMP pedig 5 százalékot szerezne. Egyik párt sem éri el a Fidesz-KDNP népszerűségét, mivel a rejtőzködők aránya 12 százalékos, amely fele akkora, mint a kormánypártok előnye bármely ellenzéki párttal szemben.

Forrás: Nézőpont Intézet

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.