Pesti Srácok

Volner: Sajnos nemcsak fideszes rágalom, hogy Soros emberei terelgetik a Jobbikot

Volner: Sajnos nemcsak fideszes rágalom, hogy Soros emberei terelgetik a Jobbikot

„Nagyon rossz úton jártok, Tamás, és sajnos nemcsak fideszes rágalom, hogy Soros György emberei segítenek benneteket a baloldalhoz való közeledésben és a nemzetközi kapcsolatteremtésben egyaránt” – válaszolt Facebook-üzenetében Sneider Tamás pártelnök vádjaira Volner János. Hozzátette, „ha kéred, szívesen bizonyítom is, hogy meggyőződhessünk arról, ki is hazudik valójában és ki vezeti félre azokat a tisztességes embereket, akik még a Jobbikban maradtak”.

A Facebookon üzent a párt elnöke, Sneider Tamás a Jobbik frakciójából kizárt Volner Jánosnak, amelyben azt állította, Volner „nem azért lett kizárva, mert tisztújítást szeretett volna, hanem azért, mert a Jobbik rombolását igyekezett egyre hatékonyabb módon elérni, súlyos etikai vétségek kimerítésével”. Volner János erre szintén közösségi oldalán válaszolva úgy reagált,

Mint kifejtette, Schneider már korábban is azzal vádolta, hogy a "János levelével teljesen egyidőben tizennyolc tagtársunk e-mail fiókját törték fel", mintha bármi köze lett volna ehhez. Megjegyezte, ehhez képest ő maga sem fér hozzá Gmail-fiókjához, mert azt Szabó Gábor pártigazgató letiltotta. Volner továbbá úgy fogalmazott,

PestiSracok facebook image

Mint kifejtette, senkit nem próbált meg kiléptetni a pártból, ellenben tömegével keresik meg azok, akiknek elege van a jelenlegi pártvezetésből. Úgy fogalmazott,

Hangsúlyozta,

Forrás: facebook.com; Fotó: MTI

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Jól ismert figura az alvilágban a választási irodánál parádézó egyik nehézfiú

Magyar ugar 2016 február 24.
A Nemzeti Választási Irodánál kedden balhézó és a szocialista Nyakó István népszavazási kezdeményezését megakadályozó nehézfiúk közül egyikük, Krakovszky Tibor kiváló kapcsolatokat ápolt a hírhedt Koszi-klán bűnbandával – értesült a PestiSrácok.hu. „Tibike” információink szerint korábban a diósdi kettős gyilkosságban is érintett banda egyik tagja mellett testőri feladatokat látott el, ráadásul - a közösségi portálon korábban még megtalálható - egyik fotóján együtt is pózolt a bűnszervezet tagjával.