Pesti Srácok

Washingtonba várják Vlagyimir Putyint

Washingtonba várják Vlagyimir Putyint

Váratlan bejelentést tett pénteken John Bolton, az amerikai elnök nemzetbiztonsági tanácsadója: a jövő év elejére Washingtonba várják Vlagyimir Putyint. A novemberi kongresszusi választások előtt, valamint a Moszkva állítólagos beavatkozását vizsgáló Mueller-vizsgálat idején az orosz államfő meghívásának bejelentése olajnak ígérkezik a tűzre az amerikai belpolitikában. Putyin több, mint tíz esztendeje volt utoljára Washington vendége.

John Bolton, Donald Trump elnök nemzetbiztonsági tanácsadója Tbilisziben, az amerikai–orosz vetélkedés egyik fő terepének számító Georgia fővárosában jelentette be, hogy a jövő év elejére meghívták Washingtonba az orosz államfőt; egyelőre még nincs hír arról, hogy Putyin elfogadta-e az invitálást – írta szombaton a Magyar Idők. A napokban Moszkvában tárgyaló Bolton megfogalmazásából úgy tűnik, nem az amerikai protokoll legmagasabb szintjét jelentő, díszvacsorával együtt járó állami vizitről, hanem munkalátogatásról lenne szó. Putyin legutóbb 2005-ben, még George W. Bush elnöksége idején járt a Fehér Házban, ahol Barack Obama nyolcéves regnálása idején nem látták szívesen. A pénteki bejelentés annak fényében meglepő, hogy számos elemző szerint csaknem harminc éve, a hidegháború vége óta nem volt olyan feszült nemcsak Washington és Moszkva, de az egész Nyugat és Oroszország viszonya, mint most. A novemberi amerikai kongresszusi választások előtt ismét felerősödtek az orosz beavatkozással kapcsolatos félelmek: egy hete vádat is emeltek emiatt egy orosz nővel szemben, ahogyan korábban a 2016-os elnökválasztásba való beavatkozással vádoltak meg oroszokat.

Trump feje felett eközben Damoklész kardjaként függ a Robert Mueller különleges ügyész vezette vizsgálat, amely éppen Moszkvának az amerikai politikában játszott szerepére hivatott rávilágítani. Korábban éppen ezért arról szóltak a hírek, hogy Putyint nem hívják meg, amíg le nem zárul a Mueller-vizsgálat, ráadásul Trump még néhány napja is újabb borsot tört az oroszok orra alá, amikor bejelentette: felmondja a Moszkvával még a hidegháború idején, több, mint harminc éve kötött INF-szerződést, amely a közepes hatótávolságú nukleáris fegyverekről rendelkezik. Bolton pénteken arról beszélt, hogy Washington azt fontolgatja, hozzon-e újabb büntetőintézkedéseket Oroszország ellen Szergej Szkripal volt orosz kettős ügynök és lánya nagy-britanniai megmérgezése miatt. A Nyugat Moszkvát vádolja ebben az ügyben, a vádakat az oroszok nem ismerik el. Trump és Putyin többször is találkozott egymással az amerikai elnök tavalyi hivatalba lépése óta, és az idén nyáron, Helsinkiben első különtalálkozójukon vettek részt, igaz, ez nem a legfényesebben alakult Trump számára, aki az egybehangzó, republikánus és demokrata párti értékelések szerint is gyengének és esetlennek mutatkozott a nemzetközi porondon nála rutinosabb kollégájához képest. A két vezető legközelebb várhatóan a következő hónapban, Párizsban találkozik, az első világháború lezárásának századik évfordulója alkalmából rendezett eseményen. Bolton közlése szerint ekkor csak röviden egyeztetnek majd.

Forrás: Magyar Idők; Fotó: PS

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.